Tech hvg.hu 2019. március. 08. 19:33

Csináltak két képet a Redmi új olcsó csúcsmobiljával, és remek lett a végeredmény

A Redmi Note 7 Pro drágább változata is csak (átszámítva) 68 ezer forintba kerül, de pont úgy fotóz, mint a "nagyok".

Korábban a Redmi elnevezést a Xiaomi neve mellett kellett keresni, mára azonban ez megváltozott. A cégtől függetlenné vált márka a meglehetősen jó specifikációval ellátott Redmi Note 7-tel indított, de az is kiderült, a Note 7 Prót szánják csúcsmobilnak.

A készülékről február elején még úgy tartották, február 15-én mutatják majd be, mára azonban kiderült, hogy mindez csak pletyka volt. Végül február 28-án mutatták be az okostelefont, és kiderült, igazak voltak a korábbi híresztelések: tényleg a Snapdragon 675-ös processzort szerelték bele, és valóban a 48 megapixeles Sony IMX58 szenzort kapta meg a kamerája. Most azt is láthatjuk, milyen képeket készít vele a mobil.

A Xiaomi két vezére tett közzé egy-egy felvételt, amiből az egyik nappal, a másik pedig éjszaka készült. Az első egy elmosódott háttérrel készült fotó, amin egy virág van a kamera fókuszában. Ezt a megjelenítést a mobiloknak (fizikai hely hiányában) szoftveresen kell megoldaniuk, és úgy tűnik, a készülék igen jól végzi ezen a téren a feladatát. A virág szirmait nagyon szépen "vágta körbe" a rendszer.

Xiaomi

A másik fotó, amit készítettek vele, egy díszkivilágítást kapott utcán készült. A 12 megapixeles felvételt egy Quad-Bayer szűrővel ellátott szenzorral készítették.

Xiaomi

A mobilnak egyelőre csak az indiai árait ismerhetjük. Ezek alapján a 4 GB RAM-mal és 64 GB tárhellyel szerelt változat 13 999 indiai rúpiába (kb. 56 ezer forint) kerül, míg a 6/128-as verzióért 16 999 rúpiát (kb. 68 ezer forint) kell fizetni.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.