Tech hvg.hu 2018. december. 20. 17:03

Álláshirdetések árulkodnak arról, miben mesterkedik az Apple

Olyan álláshirdetéseket adott fel az elmúlt hónapokban az Apple, amelyek arról vallanak, a cég saját kézbe venné az iPhone-ok egyik fontos alkotóelemének az előállítását.

Korábban a Qualcomm szállította a modemeket az iPhone-okba, majd a kapcsolatok megromlása után az Intel vette át a helyét. Ez egyfajta kiszolgáltatottságot jelent az Apple-nek, érthető tehát, hogy változtatni szeretne a helyzeten, és – írja a The Information – saját modemchipet készítene.

Hogy ez nem holmi légből kapott híresztelés, azt alátámasztja, hogy a napokban (egy októberi toborzás után) két olyan álláshirdetés is megjelent, amelyek San Diegóba és Cupertinóba keresnek olyan, legalább ötévnyi tapasztalattal rendelkező mérnököket, akik modem-architektúrákkal foglalkoznának. De nem ezek az első ilyen hirdetések, az Apple már hónapok óta keres a modem-hardver és -firmware területén jártas szakembereket Berlinben, Pekingben és San Diegóban.

Apple

Az Apple effajta önállósodása nem ördögtől való ötlet, hiszen a Qualcomm-mal megromlott a viszonya, az Intel-modemek pedig köztudottan lassúbbak, mint a Qualcomm-eszközök. Ráadásul a chipfejlesztés nem idegen az Apple-től: 2007-ben indította el az A-sorozatú processzort az iPhone-okba, és az A12 processzorokat (amelyek az idei iPhone-okba kerültek bele) jelenleg a legjobb teljesítményűekként tartják számon.

A modemfejlesztés persze egyelőre még csak korai szakaszában járhat, úgyhogy ne várjuk, hogy a 2019-es iPhone-okban „saját modem” lesz. Viszont az már elképzelhető, hogy az Apple úgy lép majd be az 5G-világba, hogy sajátfejlesztésű modemet fog használni. Erre azonban – a jelek szerint – csak 2020 őszén kerül majd sor.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.