Tech hvg.hu 2018. december. 04. 16:03

Kitalált valamit a Facebook, hogyan tegye könnyebbé a karácsonyi ajándékvásárlást

A Facebook egy újításának hála ismerőseinkkel is megoszthatjuk a már mentett cikkeket, fotókat, sőt, listákat is készíthetünk, például a karácsonyi nagybevásárláshoz.

A Facebookon régóta elérhető a profilokon belüli Mentve funkció, ahova a hírfolyamban feltűnt fotókat, videókat, vagy a számunkra érdekes bejegyzéseket tehetjük félre, hogy később is rájuk találjunk. Ezt bővítette, bővíti most a Facebook egy érdekes újdonsággal.

A fejlesztéssel ugyanis például karácsonyi bevásárlólistát is készíthetnek majd a facebookozók, a listára felírt dolgokat pedig megoszthatják egymással. Sőt: az általunk kreált kollekcióhoz másokat is hozzáadhatunk, hogy együtt tudjuk bővíteni azt. Így biztosan nem felejtünk el semmit.

Az új funkcióval párhuzamosan a hírfolyamban feltűnő bejegyzéseknél megjelenik egy új opció, amellyel gombnyomásra rögzíthetjük majd az adott posztot. Ez akkor lehet hasznos, ha egy hirdetésnél például egy szép pulóvert pillant meg valaki, és úgy gondolja, az remek ajándék lehet a család valamely tagjának. A mentéssel pedig kikérhetjük róla a másik véleményét.

A fejlesztés természetesen bármelyik lista készítésénél hasznos lehet, akár a karácsonyi menühöz szükséges hozzávalók dokumentálásához is. Az újdonságot az elkövetkező napokban kapják meg a felhasználók.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.