A brooklyni szerző, Neal Shusterman 2016-ban megjelent regényében (Scythe) a végső mesterséges intelligencia eljövetelének haszonélvezője az emberiség: a Viharfej nevű MI ugyanis egyszerre teszi elérhetővé az emberiség minden tudását, de még fontosabb, hogy egyszerre szabályozza az emberiség politikai életét, erőforrás-elosztását és infrastrukturális projektjeit. A Scythe szép új világában már politikusok és kampányok sincsenek. Az informatika beteljesítette küldetését, a teremtmény teremtői fölé nőtt, és az évszámot is elhagyó világban az ő jólétükön munkálkodik elfogulatlanul.

Bojár Gábor vitaindító írásából engem pont a forradalom mibenléte ragadott meg.

A forradalmak sajátossága, hogy a status quo-t megkérdőjelezik, zűrzavart hoznak létre egy adott ideig, majd a kavargó eseményekből egy új, a hétköznapokban is élhető rend kezd kibontakozni. Korunkban az egyik legnagyobb feszültséget az okozza, hogy ennek a folyamatnak még csak a második részét éljük, és leginkább fogalmunk sincs, mikor lépünk be az olyannyira vágyott nyugalmasabb szakaszba.

A technológia történelmében felbukkant találmányok sohasem csupán műszaki csodákat jelentettek, hanem túlmutattak önmagukon – sokszor társadalmi változásokat hoztak létre, megváltoztatva egy régió, ország történelmét. A gőzgép 1712-es változata még alacsony hatásfokkal működött, James Watté 1769-ben már sokkal többet ért el ezen a téren. A folyamatos fejlődés tette lehetővé, hogy megváltozzon a szállítás-közlekedés (lokomotív és gőzhajó), a kommunikáció (gőzhajtással működő nyomdák és papírgyárak) arculata.

Új szakmák és szokások jelentek meg. A nyersolajra és belső égésű motorra épülő gazdaság azután eliminálta azt az igényt, hogy az emberek minden számukra szükséges tárgyat felhalmozzanak az otthonaikban, és beköszönthetett a fogyasztási javakra épülő gazdaság korszaka. Ezek beépültek a mindennapjainkba, sőt, például a nyersolaj-feldolgozáson alapuló gazdasági rendszer fölött már régóta kongatják a vészharangot.

A számítógép megjelenése azonban ezeken jóval túlmutat. Mintha csak a kezdetét jelentené valami nagyobbnak, még nem láthatónak.

A mikroprocesszorok beköltöztek az egyre kisebbé váló számítógépekbe, amelyek pedig otthonainkat vették célba. Amikor szó szerint házon belülre kerültek ezek az informatikai eszközök, akkor már látni lehetett, hogy új világ van készülőben. A forradalom permanenssé vált: a hetvenes-nyolcvanas évek mikroszámítógépei egy nemzedéknyi hobbiprogramozót termeltek ki, akik azután a maiak előfutárai lettek. Megváltozott a tanulás és a szórakozás, sok területen könnyebb lett az élet és újabb területeket vehet célba az emberi kreativitás, a homo ludens kíváncsisága.

MTI / Máthé Zoltán

A popkultúra képviselői már idejében felhívták a figyelmet, hogy a rengeteg áldás ugyanannyi átokkal fog járni: a cyberpunk irodalom az 1980-as évek felében elkezdte kongatni a vészharangot: a lakásokban lévő “kompúterek” összekötésével megszűnik egy fizikai határ a bűnözők előtt, a nemzetek feje felett informatikai cégek nyúlnak majd át, hogy befolyásukkal kontinensnyi életre legyenek hatással. Arról beszéltek, hogy egy nap majd az ember a mesterségesen, processzorok finom összjátékával megalkotott szimulációkhoz ragaszkodik, valóságosabbnak tartva a kézzel fogható környezeténél, amikor az ember mesterséges lényekkel akar majd házasságot kötni.

Az informatikai forradalom azóta nemhogy nem állt le, de még nagyobb sebességre kapcsolt. Az okostelefon és a mobilinternet olyan eszközzel ajándékozta meg az emberiséget, amely szó szerint mindig a keze ügyében van. Az előttünk álló fejlesztések, az Internet of Things, a különböző mesterséges intelligencia-fejlesztések pedig a helyettünk hamarabb gondolkodó algoritmusok, gépek jövőjét villantja fel.

Miért érzi mégis sok ember azt, hogy a feje fölött zúg a forradalmi harsona?

Azért, mert nem érti, hogy mi lesz ennek a vége. A csillogó-villogó technofil jövőképek csak úgy ontják magukból a kérdéseket: mi lesz, ha már nem kell vezetni sem – betiltják valamikor, hogy ne legyen több baleset? Mi lesz, ha minden gondolatomat kitalálja az algoritmus – marad még meglepetés a világban? Mi lesz, ha morális döntéseket kell majd hoznia a társadalom egyre nagyobb szeletét működtető intelligens rendszereknek – milyen etika szerint dönt majd? Mi lesz, ha a kínai digitális megfigyelő rendszert elkezdi átvenni a nyugati világ?

De nemcsak az egyszerű, nem szakmabeliek fejében fogalmazódnak meg hasonló kérdések. A biztonsági kérdések például külön helyet követelnek maguknak aggodalmaink egyre bővülő raktárjában. A Facebookot nemrégiben megint feltörték, hozzáférve 50-90 millió felhasználó adataihoz. Vagy itt van Bruce Schneier szakember, aki szerint az IoT-eszközök tervezésénél a kormányoknak rá kell szorítani a cégeket arra, hogy a biztonsági kérdésekkel az eddigieknél jobban foglalkozzanak. (Könyvének címe is beszédes, magyarul így szól: Kattintson ide, hogy mindenkit megöljön.)

A jelenlegi forradalom tehát olyannyira kiszámíthatatlan, amennyire még egyetlen egy sem volt. A vége sem látszik nagyon, csak még több elképzelés, amely a mezei mobiltelefon-simogató főfájását csak erősíti: kiborgok kora, automatizált termelés, VR-ökoszisztéma, neurolink.

Most kellene stratégiákat kitalálni a vállalatoknak és kormányoknak, hogy miként készüljön fel erre az emberiség. Most kellene utat mutatni, felvillantva nemcsak az optimista, hanem a pesszimista verziót is. Ennek hiányában maradnak korunk (általában rosszul megfizetett) gondolkodói, a science fiction írók és néhány vállaltvezető-celeb. Ezért lesz a cikk elején már megidézett Scythe című regény kvázi halhatatlan emberiséget vizionáló világából is egy ronda kis disztópia – ahol vannak dolgok, amelyeket nekünk, és nem a gépeknek, programoknak kell megoldanunk. Amit nem látunk előre, azért utólag nagy árat fizethetünk, állítja az író.

Ha ugyanis nincs megállás, akkor csak egyre nagyobb sebességgel rohanunk a forradalomban, zászló helyett magasba tartott mobiltelefonnal, a távolban egy Instagram-szűrővel eltorzított tájkép irányába.

A szerző kommunikációs szakember, jövőkutató.