Tech hvg.hu 2018. május. 08. 13:43

Méghogy egyetemistaként nem lehet karriert csinálni – most Nobel-díjasok és vezetők hallgatják meg, ha van jó ötlete

Vasárnapig jelentkezhetnek a tudományos és üzleti élet fiatal innovátorai "a tudományos élet Woodstockjának" magyarországi előválogatójára.

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) és az Magyar Tudományos Akadémia (MTA) által szervezett Falling Walls Lab eseménynek június 12-én a BME ad otthont. A megmérettetésre olyan fiatal egyetemi hallgatók, kutatók vagy vállalkozók jelentkezését várják, akiknek van egy korszakalkotó ötlete, amivel jobb hellyé tennék a világot. Az elképzelés lehet kutatási téma, társadalmi célú kezdeményezés vagy találmány is, melyet a magyarországi válogatón 3 percben adhatnak elő, az akadémikusokból és sikeres piaci szakemberekből álló zsűri előtt. A verseny győztese lehetőséget kap arra, hogy idén novemberben, a verseny berlini döntőjében is bemutathassa fejlesztését több mint 50 ország versenyzői mellett. A három abszolút győztes részt vehet a Falling Walls Konferencián, amelyen a tudomány és az innováció világszerte elismert képviselőiből álló, Nobel-díjas tudósokat, akadémikusokat és vállalatvezetőket is felvonultató zsűri előtt is bemutathatja fejlesztését, és meggyőzheti őket arról, hogy ötletébe érdemes befektetni.

A pályázók az élet bármely területén felmerülő probléma megoldásával foglalkozhatnak; az egyetlen fontos kritérium, hogy a benyújtott pályamunka kutatási eredményének legyen jelentős gazdasági vagy társadalmi haszna.

Május 13-ig ezen az oldalon várják azoknak a lelkes, tudomány és innováció területén kimagasló eredményeket elérni vágyó pályázóknak a jelentkezését, akik jelenleg alap- vagy mesterképzésben vesznek részt, vagy akiknek alapdiplomájuk megszerzése óta nem több, mint 10 év telt el, vagy a mesterdiplomájuk megszerzése óta nem több, mint 7 év telt el, vagy PhD fokozatukat az elmúlt 5 évben szerezték meg.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.