Hívást kapott az MNB egyik ügyintézője egy hazai politikai párt vezetőjétől. Az MNB által nem nevesített illető az Opus Global Nyrt. részvényeihez köthető bennfentes kereskedelem ügyében zajló eljárással kapcsolatban telefonált a jegybank szerint indulatosan. Igen, a hívó fél Magyar Péter volt, aki azt írta, nem fenyegetést, hanem ígéretet fogalmazott meg.
Ingerült hívást kapott a Magyar Nemzeti Bank egyik ügyintézője egy politikai párt vezetőjétől még kedd délután. Az ügyről maga az MNB adott ki panaszos közleményt, amelyben azt írják, hogy a politikus
indulatosan kifogásolta a nyilatkoztató végzésben számára feltett kérdéseket, majd a jövő évi országgyűlési választásokra utalva változásokat helyezett kilátásba. A Magyar Nemzeti Bank határozottan elítéli a verbális erőszak minden formáját, tevékenysége során kizárólag a törvényeknek alávetve, politikától függetlenül működik.
Az érintett politikus az MNB szerint egy bennfentes kereskedelem gyanúja miatt hivatalból indított piacfelügyeleti eljárás ügyében telefonált, amelyben az Opus Global Nyrt. 2023 júliusi részvény-visszavásárlási bejelentését közvetlenül megelőző időszakot vizsgálják. Az illető, mint írták a fentiek mellett,
- indulatosan kérte számon a jegybank munkatársán a határidőt, amit a nyilatkozat elküldésére kapott, pedig jogi képviselője már kért hosszabbítást, és
- közölte, hogy a kapott kérdéseket komolytalannak tartja.
A közleményben külön jelezték, hogy az érintett ügyintéző nő volt, de a telefonálót nem nevesítették.
Jelenleg egyetlen hazai pártvezető neve merült fel Opus-részvényekkel kapcsolatos bennfentes kereskedelem gyanújával kapcsolatban, ez pedig Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke. Az ügyben az ügyészség is vizsgálódik, de a politikus a HVG-nek korábban visszautasította a vádakat, azt mondta, hogy több nappal azután vásárolt Opus-részvényeket, hogy hivatalosan is bejelentették az árfolyamot felhajtó intézkedést.
A hívó valóban Magyar Péter volt. Ezt maga a politikus ismerte el egy szerda délutáni Facebook-posztban, az MNB közleményét így kommentálta:
A világ eddigi legnagyobb bankrablásának a helyszínén, a Magyar Nemzeti Bankban is megkezdték a vergődést.
Ezzel az MNB-alapítványok ügyére utalt amikről aznap először beszélt bővebben Windisch László ÁSZ-elnök, aki egy vad hasonlattal, gyilkolásra használt kenyérszeletelő késhez hasonlította az alapítványokat.
Magyar részletezte az MNB által kifogásolt hívását is: szerinte ennek során csak azt jelezte, az ügyintéző felé, hogy
- „a legtöbb felesleges és álságos kérdésre egy bohóc jelet fogok rajzolni”,
- „adja át a feletteseinek az üzenetet, hogy nem fogadom el, hogy az elvileg független Nemzeti Bank asszisztáljon a kormány propaganda által indított hazugság cunamihoz és hogy politikailag motivált eljárással akarja lejáratni”,
- és azt is üzente a jegybank vezetőinek, hogy „a leendő TISZA-kormány mindent meg fog tenni a világ eddigi legnagyobb bankrablását elkövető politikusok és jegybanki vezetők felelősségre vonásáért”.
Ez nem fenyegetés. Ez egy ígéret, amit be is fogunk tartani.
A telefonhívás MNB által kifogásolt hangnemére nem tért ki, hosszasan sorolta viszont még, hogy mire költötték szerinte az MNB-től ellopott összeget, amit szerinte 650 milliárd forint volt.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.
