Tech hvg.hu 2018. március. 21. 08:03

Eltalálhatja a Földet egy aszteroida, a NASA-nál már csinálják a terveket 2135-re

A Bennu nevű aszteroida vagy nagyon közel húz majd el a Föld mellett, vagy el is találja azt. A NASA mindenesetre már készül a mentési tervvel.

Évente jó néhány olyan aszteroidáról számolnak be a csillagászok, amelyek a Föld közelében süvítenek el. Persze ez a "közelség" meglehetősen relatív, sokszor ugyanis millió kilométeres távolságról beszélhetünk. Mégis, a téma kapcsán minden egyes alkalommal felmerül a kérdés: vajon mikor következhet be, hogy egy aszteroida vészesen közel kerül a bolygónkhoz, vagy mikor csapódhat be? A jelek szerint az utóbbi, leginkább nyugtalanító kérdésre most adta meg a választ: 2135. szeptember 22-én. (Csütörtökön.)

A csillagászok szerint egyelőre kicsi az esélye, hogy a Bennu nevű, 550 méter átmérőjű aszteroida több mint 100 év múlva a Földbe csapódjon, a jelenlegi számítások szerint mintegy 482 ezer km-rel kerülné el a bolygót. Ugyanakkor nem zárható ki a becsapódás lehetősége sem, aminek esélyét kutatók jelenleg 1:2700-hoz mértékűre becsülnek. De minél közelebb leszünk az említett dátumhoz, annál pontosabbat tudnak majd mondani a szakemberek is.

NASA

A Washington Post beszámolója szerint a NASA addig is igyekszik felkészülni rá, hogy szükség lehet egy "B" tervre, ha mégis a bolygót célozná meg az égitest. Egyik megoldásként egy 9 tonnás űrrakétát irányítanának a Bennunak, amely így letérne a pályájáról. A másik lehetőség, hogy atombombával térítenék el a Földtől.

Ha egyik terv sem válna be, és az aszteroida valóban a Földbe csapódna, a kutatók szerint akkor sem lenne elég nagy ahhoz, hogy a dinoszauruszokéhoz hasonló sorsra jussunk. A következmény azonban még így is súlyos lenne.

Hamarosan többet is megtudhatunk majd a Bennuról, ugyanis a NASA Osiris-Rex nevű szondája ugyanis már 2016-ban útnak indult, hogy tanulmányozza a kisbolygót, 2018 augusztusában pedig el is érheti. Ezek után közel két évig repülnek majd együtt, miközben a szonda mintákat vesz a Bennuból, amit aztán a Földre szállít az eszköz.

Ha viszont a nemrég elhunyt Stephen Hawking szavaira gondolunk, azt is mondhatjuk: mindegy, hogy eltalálja-e a Földet a Bennu. Hawking szerint ugyanis már csak 100 éve van hátra az emberiségnek a Földön.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.