Tech hvg.hu 2018. március. 01. 12:03

Csődbe vitt egy 100 fős céget a Facebook nagy változtatása

A Little Things nevű oldal forgalma mintegy 75 százalékkal esett vissza a Facebook miatt, így végleg be kellett zárni.

A Facebook üzenőfalas algoritmusának változásának hála sokkal több tartalom jelenik meg az ismerősöktől, barátoktól és családtagoktól, a különböző oldalaktól pedig kevesebb. Ennek hatását már megmutattuk: a tartalomszolgáltatók, például híroldalak esetében zuhan a Facebookról érkező forgalom.

Most megjött a hír az első olyan oldalról is, amelynél végzetes sebet ejtett a Facebook variálása: a Business Insider jelentette, hogy üzemeltetői bezárták a Little Thingst nevű, 12 millió követővel rendelkező oldalt, miután csődbe ment a mögötte álló cég. Az életmóddal kapcsolatos bejegyzéseket és videókat közzétévő  oldalnak az adatok alapján 75 százalékkal esett vissza a forgalma, ezzel együtt pedig jelentős mértékben csökkentek a bevételei is, így nem tudták volna tovább fizetni a mintegy 100 alkalmazottat.

hvg.hu

Az oldalt működtető céget megpróbálták ugyan eladni, de ez nem sikerült, így végül kénytelenek voltak bezárni.

Kérdés, hogy egy ilyen éles példát látva miként reagál majd Mark Zuckerberg. A 12 milliós Facebook-oldalak "elvesztése" ugyanis előbb-utóbb komoly érvágást jelentenek majd a közösségi oldal számára, arról nem is beszélve, hogy a hirdetők miként reagálnak majd egy olyan helyzetre, amikor ők maguk sem tudják majd elérni a közönségüket.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Farkas Zoltán 2024. december. 04. 09:30

Egy megatárca veszélyei, avagy Matolcsy György diadalai az első Nemzetgazdasági Minisztérium élén

Unortodoxia bármi áron: ez jellemezte a 2010-es évek elején felálló első gazdasági csúcsminisztériumot. Most, hogy a Pénzügyminisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium újbóli tervezett összevonásával visszatérhet ez a struktúra a kormányba, felidézzük Matolcsy György miniszteri tevékenységének csúcspontjait a IMF-fel vívott háborútól a magánnyugdíjpénztárak beszántásáig.