Tech hvg.hu 2017. október. 12. 09:03

Tényleg létezik egy Soros-terv, és joggal félhet tőle minden politikus

A részben Soros György által finanszírozott Full Fact olyan szoftvert fejlesztett, amely képes valós időben megmutatni, ha a médiában valaki nem mond igazat. Nem csoda hát, hogy vannak pártok, melyek úgy gondolják: ezt nem szabad szó nélkül hagyni. Az eszközt már tesztelik a briteknél, angol nyelven már novembertől jöhet az éles üzem.

Az amerikai elnökválasztás tökéletes iskolapéldája volt annak, mennyire veszélyes méreteket öltött az álhírek generálása és terjesztése. Nem csoda, hogy a közösségi oldalakon (is) folyik a harc ellenük, elég csak a Facebook elmúlt időszakban tett lépéseit megnézni. Korlátozzák a gyanús profilok elérését, sőt szükség esetén tízezrével törlik is őket. Emellett Zuckerbergék már bevezettek egy gombot, amit érdemes nyomogatni, egy kisokossal is segít azokban az országokban, ahol épp választás van, nemrég pedig egy újabb nagyon fontos gombot mutattak be.

Az álhírek megfékezésén azonban nemcsak Zuckerbergék dolgoznak. A londoni székhelyű Full Fact például olyasmire készül, ami a világon egyedülálló lenne: a cég egy tényellenőrző szoftvert épít, amely a tervek szerint valós időben jelezné a felhasználó számára, ha valaki egy televíziós adásban, online élő videós közvetítésben vagy egy írott szövegként publikált nyilatkozatában nem mond igazat.

A céget első körben 500 ezer dolláros befektetéssel alapította két milliárdos – az eBay létrehozásában is részt vállaló Pierre Omidyar, valamint az ember-akitől-csak-a-rózsafüzér-védi-meg-a-világot: Soros György. A cég októberben kezdte meg a szoftver tesztelését, novembertől pedig – angol nyelven – már éleseben működhet a hazugságot kiszűrő program.

A szoftver lényege, hogy a vizsgált szöveget az elérhető hivatalos adatbázisok tartalmával veti össze, hogy az ott fellelhető információk alapján eldöntse, valós információt hallunk-e vagy az adott képviselő szeretne nagyot mondani. Példának okáért ha valaki 1 millió új, megteremtett munkahelyről beszél, akkor a szoftver automatikusan leellenőrzi az elérhető foglalkoztatási adatokat, és rögtön jelzi, ha az állítás nem egyezik meg a valósággal. Sőt, a program nemcsak az állítások valóságtartalmát állapítja meg, de az adatbázisokból dolgozva a bizonyítékokat is elénk tárja, tehát azt, hogy miért igaz vagy hamis az, amit a beszélő állít.

A Guardian beszámolója szerint a szoftver egy korábbi verziójában még manuálisa kellett elvégezni a több ezer fact-checket, azaz a tények ellenőrzését, a végleges verzió azonban már automatikusan működik majd.

A legnagyobb kérdés persze az, hogy a bizonyos szempontból sci-finek tűnő program mennyire dolgozik majd pontosan. Vadász Pál, a hazai Montana Kft. ügyvezetője szerint olyan helyzet valószínűleg sosem lesz, hogy a gépek 100 százalékig ki tudják szűrni az álhíreket, de a kamuarány jelentős mértékben javítható. "Elég a spam üzenetekre, e-mailekre gondolni. Korábban azok is elárasztottak bennünket, ma már azonban az erre érzékeny szűrők az ilyen levelek, üzenetek többségét képesek a fiókunkon kívül tartani" – mondta a hvg.hu-nak az álhírekkel és a tényellenőrzéssel foglalkozó szakember.

"Ma még egyetlen módszer sem tökéletes, amivel a téves információkat ki lehetne szűrni, a legbiztosabb megoldást azonban a megbízható szövegekkel való összevetés jelenti. Ilyenkor az adott szöveget összevetik a különböző weboldalakon – BBC, CNN – megjelent információkkal, és amennyiben tartalmilag jelentős az eltérés, ezt jelzik" – tette hozzá Vadász Pál.

A legérdekesebb stratégiát az álhírek kiszűrésére a nyelvészet adhatja. Ez esetben a tényellenőrzők olyan dolgokat vizsgálnak, mint az olvashatóság, érthetőség, szórend, szókincs, szófordulatok, szógyakoriság, központozás, amelyek mind árulkodhatnak az információ hitelességéről. "Az elemzés legfontosabb része a hangulatvizsgálat: ha valaki hazudik, több negatív hangulatkifejezést használ, kevésbé referál magára, és nagyon hasonló szófordulatokat használ, amiből arra lehet következtetni, hogy nem mond igazat. Ezeket az információkat a gépi tanulás módszerével a mesterséges intelligenciának is megtanítják, így később már maga a gép is el tudja dönteni, hogy mi igaz és mi nem" – mondja a szakember.

Marabu / hvg

A Full Fact egyelőre az Egyesült Királyságban teszteli a szoftverét, Vadász Pál szerint azonban az egyértelműen látszik, hogy a használatára Magyarországon is óriási szükség lenne. "Tapasztalatom szerint annak eldöntése, hogy mi a valóság és mi az álhír, nem feltétlenül iskolázottság kérdése. A technológia fejlődésével viszont kiengedtük a szellemet a palackból, és gyakorlatilag nincs semmi, ami gátat szabna az álhírek és hazugságok terjedésének. Reménykedni azonban van miben: elég csak az arcfelismerés technológiájára gondolni, ami néhány évvel ezelőtt még csak 50-60 százalékos hatékonysággal működött, mára viszont 98-99 százalékon áll" – jegyezte meg Vadász Pál.

Addig is, amíg a Full Fact nem érkezik meg Magyarországra, érdemes lehet bekapcsolni a Kértfarkú Kutya Párt Putin Alert! nevű böngészős bővítményét, ami jelzi, ha egy orosz propagandaoldalra téved valaki. Ezen az oldalon pedig összegyűjtöttük az álhíreket terjesztő magyar oldalakat – a listát azóta is frissítjük, sajnos van mivel.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés