Tech hvg.hu 2017. augusztus. 28. 19:23

Megszületett Zuckerbergék második gyermeke – itt az első családi fotó és mellé egy üzenet

A magyarul "magasztos" és "fennkölt" jelentéssel bíró nevet kapott Priscilla Chan és Mark Zuckerberg második gyermeke. Érkezése alkalmából egy hasonló hangulatú levél is előkerült.

Bő másfél évvel Maxima (Max) születése után világra jött Priscilla Chan és Mark Zuckerberg második kislánya, August (Auguszta, Augusztina), teljes nevén August Chan Zuckerberg.

Az első (publikus) családi fotó mellé írt bejegyzésében Zuckerberg emlékeztet rá: amikor Max született, akkor egy jobb oktatási rendszert, egy nagyobb társadalmi egyenlőséggel és kevesebb betegséggel működő világot ígértek, illetve kívántak neki. Emlékezetes: a közösségi oldal alapító-vezetője és felesége céges papírjaik 99 százalékát eladományozták "az emberiség haladása érdekében". A vagyonból fokozatosan építenek fel egy alapítványt, melynek célja impozáns: egy emberöltőn belül a világ összes betegségére szeretnék megtalálni a gyógymódot.

Az Augustnak címzett nyílt levelében a Zuckerberg-házaspár a gyerekkor megélésének fontosságát és a játék szükségességét hangsúlyozza. Azt írják:

Habár a főcímek gyakran arra koncentrálnak, hogy mi rossz a világban, mi azért hiszünk abban, hogy a jó folyamatok lesznek erősebbek. Optimisták vagyunk a te generációddal és a jövővel kapcsolatban.

 

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.