Tech hvg.hu 2017. május. 29. 07:02

Rejtélyes objektum bukkant fel és küld jeleket az egyik szupermasszív fekete lyuk mellől

Egy, a tudósok által egyelőre nem pontosan beazonosított objektumot észleltek a Cygnus A rádiógalaxis nagyon nagy tömegű fekete lyukának környékén.

A tőlünk 800 millió fényévnyire lévő Cygnus A az ismert világegyetem egyik legintenzívebb rádióhullám-kibocsátó galaxisa. Közel 80 éve vizsgálják, három évtizede már a VLA rádiótávcső-rendszerrel is. Egészen idáig egyetlen rádióforrást azonosítottak benne, ez pedig a galaxisban lévő nagyon nagy tömegű, azaz szupermasszív fekete lyuk. Az Astrophysical Journal című folyóiratban közzétett friss eredmények szerint azonban a VLA-val vizsgálódó tudósok a legutóbbi felvételeket arra lettek figyelmesek, hogy egy új objektum jelent meg – csillagászati mértékben számolva – nem messze az ismert fekete lyuktól.

Bill Saxton, NRAO/AUI/NSF

A tudósok szerint azért fontos felfedezés a mostani, mert az új objektum sok mindent elárulhat a galaxis eddigi történetéről. A John Moores Egyetem Asztrofizikai Kutatóintézetének szakemberei szerint a rádióhullámok formájában bemért jel vagy egy igen ritka szupernóvából, vagy egy szupermasszív fekete lyukból érkezik – egyelőre nem tudják, hogy melyikről van szó.

Ha ez utóbbi, akkor ez a két objektum lenne az általunk ismert szupermasszív fekete lyukak közül a két legközelebbi: egymástól 1500 fényévre vannak. A szupermasszív fekete lyukak ilyen szintű közelgésének oka lehet például az, hogy a Cygnus A – csillagászati léptékekben számolva – nem régen egy másik galaxissal ütközött.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 16. 06:30

Sötétszélcsend – mi a valódi oka, hogy Magyarországon volt Európa-szerte a legmagasabb a tőzsdei áramár?

Novemberben újra nagyot szólt az úgynevezett sötétszélcsend. Európa jelentős részén hirtelen kilőttek a másnapi tőzsdei áramárak, ilyenkor Magyarországon különösen nagy a drágulás. Az árrobbanás fő oka, hogy ilyenkor – napfény és szél híján – leáll Németország óriási megújulóerőmű-parkja. A szakértő szerint ilyenkor itthon szeretnek Németországra és a zöldpolitikára mutogatni, miközben igazából nálunk van a probléma, a mi régiónkban nincs elég kapacitás. A rossz hír az, hogy időről időre újra beáll a sötétszélcsend, és lesz miatta tőzsdei árrodeó, miközben a jelenség annál bonyolultabb, hogy el lehessen intézni egy sima németezéssel.