Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Az Európai Űrügynökség Rosetta űrszondája eddig nem látott jelenséget figyelt meg: egy hegyomlást a 67P/Csurjumov–Geraszimenko-üstökösön. Az omlás következtében feltárult az üstökösmag belső anyaga.
Az Európai Űrügynökség Rosetta űrszondája még 2014 nyarán állt pályára a 67P/Csurjumov–Geraszimenko-üstökös (67P/C–G) magja körül, és közelről kezdte vizsgálni a mag felszínét, gáz- és poranyagát, a napszél és az üstökös kölcsönhatását. A Nature Astronomy című folyóiratban most megjelent cikk szerint 2015. július 10-én a Rosetta navigációs kamerája (NavCam) az üstökösmag Aswan elnevezésű területe felett egy korábban ott nem látott porfelhőt, illetve fényes porsugarat (por-jetet) figyelt meg, ami egy hirtelen végbement anyagkidobás, kitörés poranyaga volt.
A Magyar Tudományos Akadémia közlése szerint Tóth Imre (MTA CSFK Konkoly-Thege Csillagászati Intézet) is részt vett az üstökösmag felszínén levő új aktív terület feltérképezésében. Az ennek kapcsán közzétett tanulmány beszámol róla, hogy a részletes felvételeken az Aswan meredek falú szakadékfala, szirtfala területén egy addig nem látott éles, fényes peremet lehetett megfigyelni. Ami korábban csak sejtés volt, most beigazolódott: a meredek szirtfalak is lehetnek az üstökösmag-aktivitás forrásai.
Az alábbi képösszeállításon Rosetta szonda navigációs (NavCam) és tudományos képfelvevő kamerái (OSIRIS) által a 67P/C–G-üstökös magjáról és annak Aswan területéről 2015 júliusa és decembere között készített felvételek láthatók. A bal felső képen az Aswan terület szirtfalának helyét nyíl mutatja. A jobb felső képen jól látszanak a fényes porsugarak (por-jetek). A bal alsó képen, a nyílnál az üstökösmag belsejének fényesebb anyaga látszik az Aswan szirtfalának leomlása után. A jobb alsó képen a leomlott szirtfal és az omlási törmelék fényes takarója látható az üstökösmag sötétebb környezetében
A leomlott faldarab mintegy 57x81 m széles és 65 m magas volt. A korábbi fotókon az omláshoz vezető törésvonalat is megfigyelték: ez nagyjából 1 méter széles volt, és mintegy 12 méterre húzódott a szirtfal omlás előtti peremétől.
A szirtfal leomlása, a külső borítás lecsúszása után felszínre került az üstökösmag – ugyan csak legfelső, de mégis – belső része. Az üstökösmagok azért érdekesek, mert szinte változatlanul őrzik a Naprendszer mintegy 5 milliárd éves, ősi anyagát. Tanulmányozásukkal bepillanthatunk a Naprendszer kialakulásakor végbement fizikai folyamatokba.
A Nature Astronomyban megjelent cikk tárgyalja a sziklafal leomlásának lehetséges fizikai okát is: ez a hősokk, összefüggésben az üstökösmag tengely körüli forgásával.
