Tech hvg.hu 2016. december. 25. 08:01

Ha jó zenéket keres: itt a világ minden táján lévő rádiók műsorát hallgathatja

A Radio Garden nevű oldal segítségével több ezer rádióállomás adásába belehallgathatunk, függetlenül attól, hogy alapvetően hol fogható a világon.

Leginkább a Facebook élő videós térképéhez tudnánk hasonlítani azt a fejlesztést, amit a hellei Martin Luther Egyetem készített el nemrég. A Radio Garden nevű weboldal tulajdonképpen egy interaktív térkép a Földről, ahol nemcsak a helyi és a környékbeli rádiók műsorába hallgathatunk bele, de azt is megnézhetjük, milyen zene megy éppen a világ túlsó felén.

A készítők ugyanazt az alapelvet tartották szem előtt, mint ami az első rádióállomás létrehozását is vezérelte: a rádió valójában egy összekötő kapocs, amin keresztül a több száz, vagy több ezer kilométerre élő emberek kultúráját is megismerhetjük. A projekt segítségével nem mellesleg az is kiderül, a világ különböző népeinek (zenei) ízlése nem is tér el annyira egymástól. A tesztünk során például az egyik japán állomás épp Frank Sinatra White Christmas című dalát játszotta.

Az indításkor az oldal az IP-címünk alapján határozza meg, honnan is netezünk, majd ezután megkeresi és elindítja a közelünkben lévő rádiók egyikét. Ha több is lenne belőlük (például Budapesten), akkor a képernyő jobb alsó sarkába kattintva válthatunk állomást.

hvg.hu

A History menüpontra kattintva a rádiózás történetének fontosabb állomásait ismerhetjük meg, a Jingle segítségével pedig egy-egy adóról tudhatunk meg több információt. A Stories menüpontban nem a rádió, hanem a hallgatók mesélnek a saját rádiózási szokásaikról.

Ez utóbbiak egyelőre nem minden régióban működnek, ahogy a rádióadókból sem található meg mindegyik a térképen.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.