Tech hvg.hu 2016. november. 11. 13:16

Hiába a védőoltás, ez a betegség napi több száz gyermek halálát okozza még mindig

A kanyaró elleni harc sikerei ellenére naponta még mindig körülbelül 400 gyerek hal bele a fertőző betegségbe – közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legújabb helyzetjelentésében.

A kanyarós haláleseteket minden területre kiterjedő oltási mozgalmakkal lehetne megelőzni a WHO, az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF), az amerikai járványügyi hatóságok (CDC) és a Gavi oltási szövetség csütörtöki beszámolójának javaslata szerint.

A legtöbb gyermek Afrika és Ázsia szegényebb országaiban hunyt el kanyaróban. Ugyanakkor a fejlett országok sem élveznek teljes védelmet: 2015-ben Németországban az oltási arány csökkenésével jelentősen megnőtt a kanyarós esetek száma.

Az egészségügyi szervezetek erőfeszítéseinek eredményei azonban elvitathatatlanok: 2000 és 2015 között világszerte 79 százalékkal csökkent a kanyarós halálesetek száma. A védőoltásoknak köszönhetően ebben az időszakban több mint 20 millió emberéletet sikerült megmenteni.

2015-ben körülbelül 20 millió gyermek nem kapott kanyaró elleni védőoltást, és 134 ezren vesztették életüket a fertőző betegségben. A halálesetek háromnegyede a Kongói Demokratikus Köztársaságban, Etiópiában, Indiában, Indonéziában, Nigériában és Pakisztánban következett be, ahol összesen 10 millió gyerek nem kapta meg a szükséges oltást.

 

 

 

Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.