Tech hvg.hu 2016. augusztus. 06. 17:00

Kaszál a rendőrség, záporoznak a büntetések a Pokémon GO miatt

Több mint 700 szabálysértési büntetést osztott ki a japán rendőrség két hét alatt. Az ok: a Pokémon GO.

Valamivel több mint két héttel ezelőtt indult el Japánban (is) a Pokémon GO, 2016 slágeralkalmazása (itt olvashatnak részletesen is a játékról). Japánban is pillanatok alatt magába bolondította a felhasználókat, ami még nem volna baj, azonban az már sokkal inkább az, hogy sokan járműt vezetve sem tudnak lemondani a zsebszörny-vadászatról.

Ez egészen odáig ment – számol be a Tokyo Reporter –, hogy a játék megjelenésétől számított két hét alatt 727 esetben kellett közlekedési szabálysértés miatt intézkednie a rendőrségnek. Gépkocsivezetők, motorosok, kerékpárosok egyaránt érintettek voltak. 15 esetben személyi sérülés is történt, 44-ben anyagi károkat okosztak a pokémonozó játékosok, ezen esetek felében kerékpárosok voltak a ludasak.

László Ferenc

Persze nem csupán Japánban jelent problémát a vezetés közbeni pokémon-kergetés, nemrégiben például egy 19 éves ausztrál férfi hajtott be egy iskolába az autójával, korábban pedig egy amerikai ment neki egy fának. Még az Uber is figyelmeztette a sofőrjeit, hogy készüljenek fel a pokémonozó autósokra és gyalogosokra – adta hírül a Digital Trends. Közben a Pokémon GO frissítése már nehezebbé teszi az autózás közbeni vadászatot, mivel egy bizonyos sebesség felett haladva kevesebb szörnyet lehet találni. A változtatásokból a gyalogosok semmit sem vesznek észre.

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.