Tech hvg.hu 2016. június. 24. 09:01

Már szivárognak az infók: ilyen lehet a Samsung Galaxy S8

A Samsung csak jövő tavasszal mutatja be új csúcsmobilját, de már a kamerájáról és a képernyőjéről is tudni lehet valamit.

Ugyan a május végi a Display Week konferencián televíziókkal, monitorokkal és okostelefonokkal felszerelkezve vett részt a Samsung, az érdeklődés középpontjába mégis egy 5,5”-es, 4K-s kijelző került. Már akkor is megindult a találgatás, hogy ez lesz majd a dél-koreai cég következő csúcsmobiljának kijelzője – amivel érdemes közelebbről megismerkedni, mert jelentős minőségbeli változást hozhat a telefonoknak –, egy kínai blog pedig a napokban ráerősített erre az elméletre.

A NetEase alapján a CNET azt írja, bár a 4K elsőre túlzásnak tűnhet egy okostelefon számára, ám a virtuális valóság miatt szükség lehet rá. A VR-tartalmak egyre jobb minősége megköveteli a 4K-s felbontást, ha pedig a Samsung nem akar lemaradni, ilyen kijelzővel kell felszerelnie a telefonját. Ugyanakkor, ahogy már a 4K-s telefonnal elsőként megjelenő Sony készülékénél is jeleztük, a működtetése komoly energiaforrást igényel. Tehát ha nem szeretné elveszteni az üzemidőre fokozottan érzékeny felhasználókat a Samsung, könnyen lehet, hogy nagyobb és erősebb akkumulátort tesznek a telefonba, így végeredményben az egész mobil dizájnját a kijelző igényeihez igazítják.

A blogban emellett arról is írtak, hogy a Galaxy S8 várhatóan dupla kamerával érkezik. Erről egyelőre még kevesebb az információ, mint a 4K-s kijelzőről, ugyanakkor nem lenne életszerűtlen a lépés. Főleg azért nem, mert a jelek szerint az iPhone 7 Plus is ilyen felszereltséggel érkezhet.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 09. 12:00

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

A megválasztott amerikai elnök nem zárja ki, hogy katonai eszközökkel szerezzen meg a három kiszemelt területből kettőt, az USA északi szomszédját pedig gazdasági nyomásgyakorlással kényszerítené az 51. állammá. Donald Trump a harcias megnyilvánulásai alapján annyira veszi komolyan a határvonalakat, mint az Ukrajnát “nácítlanító” Oroszország, bár arra szerencsére kevés az esély, hogy az amerikai hadsereg bármely országot lerohanja. Összeszedtük, miért került a három kiemelt célpont Trump fókuszába.