Tech hvg.hu 2015. december. 16. 09:01

Ebből baj lehet? Hozzá kellene nyúlnunk az atombombákhoz, mielőtt a gépek ránk robbantják őket

Érdekes felvetést boncolgat a magyar szülőktől Amerikában született Zoltán István, a Transzhumanista Párt alapítója. Az amerikai elnökségért is induló férfi szerint az összes nukleáris fegyvert meg kellene semmisítenünk, hogy a jövő mesterséges intelligenciája ne használja fel azt ellenünk.

Aki látta a Terminátor című filmet, az pontosan tudja, milyen sötét jövőt vázolt fel az emberiség számára James Cameron, ahogyan azt is, hogy az egész hogyan kezdődött: az öntudatra éledt mesterséges intelligencia atomháborút robbantott ki. A Transzhumanista Párt vezetője, Zoltán István szerint a fikció könnyen valósággá válhat – hasonlókat mond az ijesztő jóslattal előállt Stephen Hawking is –, ezért addig kellene tennünk ellene, amíg nem késő.

Jelenleg mintegy 25 ezer atombomba létezik szerte a világban, amiből már egyetlen felrobbanása is százezrekkel végezne egy nagyvárosban. Zoltán szerint míg számtalan kutatás az élet meghosszabbítására és a halál legyőzésére törekszik, addig a létező atomfegyverek szó szerint időzített bombaként ketyegnek, ezért mielőbb meg kellene semmisíteni őket. Az elképzelésével nincs egyedül: néhány hete egy televíziós vitában Hillary Clinton is hasonló elveket vallott.

AtomCentral

A Transzhumanista Párt alapítója szerint amelyik ország elsőként lesz képes létrehozni a mesterséges intelligenciát, az át fogja tudni programozni a többi ország nukleáris fegyvereinek indítókódját is. Ez utóbbi beláthatatlan következményekkel járna, és az egész világ menetét megváltoztathatja.

Ha kíváncsi rá, mekkorát robban egyetlen kísérleti atombomba, ide kattintva megnézheti.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.