Tech hvg.hu 2015. december. 02. 11:31

Megjelent, és méregdrága lett a Nokia rejtélyes eszköze

Még a nyáron jelentette be a Nokia virtuális valóság kameráját, azonban az egyik legfontosabb jellemzője, az ára csak most, a megjelenést követően derült ki.

Egy izgalmas új médium megjelenését jelenthetjük be, amelyik átalakítja azt, ahogyan az emberek a történetekhez, eseményekhez és az őket körülvevő világhoz kapcsolódhatnak – valahogy így konferálta fel Ramzi Haidamus Nokia-főnök OZO-t, a cég VR-kameráját.

Az már nyáron kiderült, hogy a focilabda alakú eszköz egy olyan kamera, amelyik nyolc képérzékelőt és ugyanannyi mikrofont tartalmaz, így 360 fokos videókat tud igazán jó minőségben, a térben rögzíteni, ráadásul közvetlenül a videó készítése során már meg is nézhető a film. A rögzített tartalmakat VR-szemüveggel lehet visszanézni.

Nokia

A legfontosabbat azonban nem lehetett tudni, mégpedig azt, hogy mindezért mennyit fog kérni a Nokia. Mára ez is kiderült: OZO árcéduláját igen vastag ceruzával töltötték ki, a kamera ugyanis 60 ezer dollárba (azaz több mint 17 millió forintba) kerül. Sajnos ez azt is jelenti, hogy OZO inkább a nagy stúdiók, semmint a hétköznapi emberek VR-eszköze lesz, bár állítólag lesz majd olcsóbb, lecsupaszított változata is.