Bár a telefonálásra is használható órákat mai találmánynak hinnénk, a Samsung már 1990-es évek végén kirukkolt ilyennel.
1999 márciusában jelentette be a Samsung egészen különleges kommunikációs eszközét. Az SPH-WP10-et digitális karóraként lehetett használni, viszont egy vezeték nélküli terminált is tartalmazott, és akár telefonálni is lehetett vele.
Hátsó megvilágítású monokróm LCD kijelzője volt, és fizikai gombokkal lehetett navigálni a menük között. Akár hangparanccsal is lehetett hívást kezdeményezni, ami már csak azért is volt hasznos, mert megfelelő billentyűzet híján igazi kihívás volt a számok vagy a szövegek bevitele. Egy feltöltéssel 90 percig bírta az óra-telefon.
A dél-koreai gyártó nagy reményeket fűzött viselhető telefonjához, elsősorban a fiatalok körében kívánta elterjeszteni. Az SPH-WP10 azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, talán éppen fura kinézete miatt. És hiába volt az idő tájt a legkisebb és legkönnyebb vezeték nélküli terminál (ez amúgy nagyon jól hangzott a hirdetésekben), azért 50 grammos súlya és 2 centis vastagsága nem tette igazán vonzóvá.
A Samsung le is állt a gyártásával, és az ötletet jégre tette.