Tech hvg.hu 2015. július. 03. 07:02

Mint egy sci-fi filmben: így alakítja át virtuálissá a valóságot a Microsoft – videó

Mostanában nem ismer lehetetlent a Microsoft kutatói részlege, ha a virtuális vagy a kiterjesztett valóságról van szó.

Május elején már láthattuk, mire képes a redmondi cég, amikor hosszas várakozás után végre bemutatták, mi mindent tud az általuk elkészített HoloLens szemüveg. Most egy újabb, a tudományos-fantasztikus filmek határát súroló fejlesztést mutattak be.

Microsoft Research

A Semantic Paint nevű projektben a fejlesztők az Xbox Kinect 3D-s kamerájának segítségével digitalizálták be a körülöttük lévő környezetet, ami ebben az esetben két asztalt és néhány széket jelentett. Bár ezt már korábban is meg tudták tenni, hatalmas újítás, hogy a látottakat feldolgozó szoftver egy kis segítséggel már képes elválasztani egymástól a tárgyakat.

A számítógép egy ilyen szkennelés során az először egy egészként érzékeli az egy térben lévő dolgokat, a felhasználó pedig valós időben érintheti meg ezeket, majd a nevüket kimondva el is nevezheti őket. Ilyen lehet például egy asztalra helyezett banán, amit a szoftver egyedül nem tudna elkülöníteni az asztallaptól. A végeredmény igen látványos, az elemeket ugyanis különböző színekkel jelölhetjük meg, a felcímkézés után pedig már az összes hasonló objektumot felismeri a gép.

A fejlesztők azt szeretnék, ha a szoftver később már magától is el tudná különíteni a tárgyakat, ekkor ugyanis alkalmas lesz olyan dolgok elvégzésére is, mint a gyengén látók navigálása.

Ha kíváncsi az érdekes technológia fejleményeire, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.