Tech hvg.hu 2015. május. 12. 19:00

Közutakon a sofőr nélküli autók: ennyit karamboloztak

Nyilvánosságra hozta a Google a vezető nélküli autótechnológia okozta balesetek számát.

Mintegy hat éve kísérletezik a Google a vezető nélküli autóval, és tavaly szeptembere óta már Kalifornia közutjain is futnak (tesztjelleggel) olyan járművek, amelyekbe beépítették ezt a technológiát. Izgalmas kérdés, mennyire biztonságosak ezek a gépkocsik.  

A Google szerint nagyon: a vállalat tegnapi kiadott jelentése ugyanis állítja, mindössze 11 kisebb balesetre került sor azóta, amióta ezzel foglalkoznak. A karambolok mindössze könnyebb sérülésekkel jártak, vagy nem is voltak sérülések, ráadásul nem is minden esetben volt bekapcsolva a vezető nélküli üzemmód.

Az elmúlt nyolc hónapban, tehát már a közutakon való tesztelés idején összesen négy baleset történt. Hogy mennyiben voltak hibásak ebben a vezető nélküli autók, egyelőre nem tudni, mivel a kaliforniai törvények bizalmasan kezelik a balesetekkel kapcsolatos iratokat. Ezzel együtt annyi kiszivárgott, hogy két baleset során önálló vezetési üzemmódban volt az autó, kettőnél viszont emberi kontroll alatt, illetve mind a négy esetben 16 km/óra alatti sebességben voltak a járművek.

Google

A vezető nélküli autók összességében már több mint 2,72 millió kilométert tettek meg, így a százezer kilométerre eső balesetek száma 0,4, ami valamivel magasabb, mint a hagyományos autókra számított érték, az viszont árnyalja a képet, hogy a Google szerint évente legalább 5 millió kisebb balesetet, koccanást nem is jelentenek az autósok a hatóságoknál.

Mindenesetre sokan szeretnének kicsit több részletet kapni mind a Google-tól, mind a hatóságoktól a balesetekkel kapcsolatban, hogy valóban fel lehessen mérni egy olyan technológia kockázatait, amelyről még a fejlesztői is elismerik, egyelőre még nem tökéletes.
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.