Tech hvg.hu 2015. április. 04. 10:07

Ilyet még nem tett mobilgyártó, mint amit most az LG

Meglepő lépésre szánta el magát az LG küszöbön álló csúcstelefonjával kapcsolatban: hamarabb mutatták be a kijelzőt, mint a mobilt.

Hónapokkal korábban megkezdődnek a találgatások egy-egy izgalmasabb okoskészülék megjelenésekor. A gyártók pedig – általában – hagyják, hogy a tech-oldalak szivárogtassanak, az eszköz bemutatásakor úgyis kiderül az igazság.

Az LG most szakított a „hagyományokkal”, és hetekkel csúcskészüléke, az LG G4 megjelenése előtt nyilvánosságra hozta az egyik összetevő specifikációját, méretét. Az LG G4 megjelenítőjéről van szó, amelyekről immár biztosan tudni, hogy 5,5”-es IPS kijelző lesz, QHD (2560 x 1440) felbontással.

LG

Azt is megtudhatta a világ, hogy a kijelző esetében nem csupán egy nagy lépésre, hanem egyenesen egy „kvantumugrásra” került sor, olyan sokat javítottak rajta. Ez a számok nyelvére lefordítva 120 százalékos színteret jelent (az iPhone 6 Plusnál ez az érték csak 100 százalék), 50 százalékos kontrasztjavulást és 30 százalékkal jobb fényességet, és ami talán a legjobb, hogy mindez nem jár együtt az energiafogyasztás növekedésével.

S hogy a felhasználók mit vesznek majd észre ezekből? Például azt, hogy a fekete színek mélyebbekké válnak, élénkebbek, pontosabbak lesznek a színek, amelyek még napsütésben is jól láthatók. A kijelző az AIT (Advanced In-Cell Touch) technológiát is támogatja, amely érzékenyebb az érintésre, és még akkor is pontosan dolgozik, ha vízcsepp lenne a megjelenítő felületén.

Az LG G4 többi kiszivárogtatott jellemzőjéről korábban itt írtunk. A csúcstelefont április 28-án mutatják be Londonban.

hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.