A felnőtt magyar internetezők 62 százaléka használ okostelefont, ami 11 százalékkal több, mint egy évvel korábban – derül ki az eNet és a Telekom januári felméréséből. A felhasználók közel fele éjjel is maga mellett tartja a készüléket, 26 százalékuknak pedig reggel az az első dolga, hogy ránéz a telefonjára.
Az okostelefont használók 55 százaléka mobilinternetet és wifit egyaránt igénybe vesz webes böngészéshez, 36 százalék csak wifin keresztül, míg 3 százalék kizárólag mobilinternet-szolgáltatáson keresztül kapcsolódik a világhálóhoz készülékével – derül ki a Jelentés az internetgazdaságról című kutatássorozat legfrissebb anyagából.
A mobiltelefont használók több mint négytizede napi szinten veszi igénybe a telefonon elérhető internetes szolgáltatásokat. A megkérdezettek 41 százaléka a neten böngészik, ugyanennyien látogatják a közösségimédia-oldalakat, míg 36 százalékuk elektronikus levelezését intézi, 34 százalékuk pedig információt keres okostelefonjával.
A kutatásban részt vevő mobilinternet-előfizetők abban egyetértettek, hogy a szolgáltatásoktól alapvetően elvárható a fogyasztócentrikusság és a rugalmasság – például ne kapcsolják le azonnal a szolgáltatást túlfogyasztás esetén. A válaszadók számára mégis a megbízhatóság, a széles lefedettség és a szolgáltatás megfelelő ára a legfontosabb.
Az okostelefont használók 61 százaléka saját bevallása szerint szinte soha sem kapcsolja ki készülékét, 46 százalékuk éjszaka is maga mellett tartja, míg 26 százalékuk első dolga ébredés után ránézni. Az internetezők véleményét reprezentáló eNet-kutatás 1204, 18 évnél idősebb internetező megkérdezésével, 2015 januárjában készült.