Tech hvg.hu 2014. november. 07. 14:01

Jövő héten jön az első Nokia telefon, amelyik már nem Nokia néven fut majd

Ez lesz az első olyan windowsos okostelefon, amit nem Nokia néven mutat be és árul majd a Microsoft.

A Microsoft két hete hivatalossá tette, hogy az eddig megszokott Nokia Lumia helyett Microsoft Lumia néven kell majd keresni az érintett telefonokat. A vállalat nem sokáig vár az első ilyen készülék bemutatásával: a valószínűleg olcsó telefont november 11-én (jövő kedden) mutatják majd be.

A korábban felmerült pletykák szerint a windowsos telefon 5 colos képernyőt, 1,2 GHz-es processzort, 1 GB RAM-ot és 8 GB-os belső tárhelyet kap majd. A Windows Phone operációs rendszer világában ez a hardver egy középkategóriás készülékhez elég.

Microsoft

Mindent figyelembe véve egyébként nem ez lesz a Microsoft első okostelefonos próbálkozása: a 2010-ben bejelentett KIN One és KIN Two mobilokat két és fél hónap után levették a polcokról, ezzel megalkotva a mobiltörténelem egyik legkézenfekvőbb magyar nyelvű szóviccét, a KIN-os véget.

A partnerkedések és ezután a próbálkozás után döntött úgy a Microsoft, hogy bejáratott gyártót vesz magának: bő egy éve jelentették be, hogy 5+2 milliárd dollárért felvásárolják a Nokiát.