Tech hvg.hu 2014. május. 28. 10:00

Érdekeset posztolt ismerőse a Facebookra? Így találja meg később is, azonnal

A böngészőknél már megszokhattuk, hogy könyvjelzőzhetjük, azaz elmenthetjük az érdekesebb weboldalakat a későbbi gyors hozzáférés érdekében. Miért ne tehetnénk meg ezt a Facebookon is a posztokkal?

Csak úgy zúdulnak ránk ismerőseink bejegyzései a Facebookon, és bár jó pár érdektelen is van közöttük, néha egy-egy gyöngyszemre is bukkanunk, amit szívesen megnéznénk később is, csak épp addigra már eltűnik a posztok tengerében. Ha weboldalról lenne szó, egyszerűen könyvjelzőznénk, de ilyen lehetőség nincs a legnagyobb közösségi oldalon. Vagy mégis?

A Facebookon sem lehetetlen a könyvjelzőzés, azonban ehhez le kell tölteni egy Chrome-bővítményt, a Facebook – Bookmark Post nevűt.

A települése után két változásra is felfigyelhetünk. Az egyik, hogy megjelenik az ikonja a felső eszközsorban, a másik pedig, hogy a Facebookon a posztok mellett egy új, Bookmark opció is megjelenik.

Ha erre kattintunk, egy üzenetet kapunk arról, hogy sikeresen elkészült a könyvjelző, majd a későbbiekben, az említett ikonra kattintva érhetjük el a kapcsolódó posztot. Itt egyébként láthatjuk a bejegyzés szerzőjét, és a létrehozás dátumát. Ha itt rákattintunk valamelyik elmentett címre, egy új ablak nyílik meg, és eredeti megjelenésében olvashatjuk újra a bejegyzést.

Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.