Kínában átmeneti időre feloldották a külföldi játékkonzolok árusításának 14 éve fennálló tilalmát – közölte a kínai kormány kedden.
Egyelőre nem tudni, mennyi időre oldották fel a tilalmat, illetve milyen feltételekkel engedélyezik a gyártóknak a kínai piacra való belépést. Az egyik feltétel úgy tűnik, az lesz, hogy a konzolokat az ősszel létrehozott sanghaji szabadkereskedelmi övezetben szereljék össze.
A Sony, a Microsoft és a Nintendo hosszú évek óta vár arra, hogy bejusson a kínai piacra, amely a harmadik legnagyobb a világon, 2012-ben a becslések szerint csaknem 14 milliárd dolláros volt.
Játékkonzolok híján az asztali számítógépes játékok teszik ki a játékpiac kétharmadát Kínában. A fennmaradó hányadon az ingyenes online játékok és a mobil eszközökre kifejlesztett játékok osztoznak.
A pekingi vezetők 2000-ben tiltották be a játékkonzolokat azzal az indokkal, hogy rossz hatással vannak az ifjúság mentális egészségére.
A CLSA hongkongi brókercég ugyanakkor rámutatott: gondot jelenthet a játékkonzolokat gyártóknak, hogy a kínai célközönség több mint 70 százalékának a havi fizetése kevesebb mint 630 dollár (140 ezer forint), miközben a Microsoft legújabb konzoljának, az Xbox One-nak az ára csaknem 500 dollár, a rivális Sony Playstation 4 pedig 400 dollárba kerül. A kínai fiatalok túlnyomó többsége számára elképzelhetetlen az is, hogy 60 dollárt, vagyis átszámítva körülbelül 13 ezer forintot fizessenek egy játékért.