Szeptember 1-én lezárja a Szervusz tarifa értékesítését, ezzel a díjcsomag által meghatározott korszakot is a Telekom. A westeles idők óta élő díjcsomag a magyar mobilos történelem leghosszabb időt megélt tarifája lett.
Tizenhat éve, 1997-ben vezette be a Szervusz díjcsomagot a Telekom előtt (T-Mobile előtt, Westel előtt) Westel 900 néven futó mobilszolgáltató. Az olcsó esti telefonálást lehetővé tévő Szervusz díjcsomag hamar elterjedt, népszerűségét jól jelzi, hogy bevezetést követően közel négy éven keresztül a westeles lakossági mobilos ügyfelek több mint harmada ebben a díjcsomagban volt – írja a HWSW.
A tarifa egyik legfőbb vonzereje abban rejlett, hogy az ügyfelek különböző időszakokban eltérő percdíjakkal, éjszaka pedig még a mai díjakhoz mérten is kifejezetten kedvező költségek mellett telefonálhattak, cserébe csúcsidőben jóval az átlag felett alakult egy percnyi hívás ára.
A HWSW azt írja: a Westel 900 által bevezetett tarifa így éveken keresztül százezrek telefonálási szokásaira volt hatással, hiszen a legtöbben az alacsonyabb költségek reményében megvárták a csúcsidő leteltét, és inkább a délutáni vagy esti órákban hívták fel ismerőseiket, családtagjaikat. Ma már ezt az idősávos rendszert alig-alig alkalmazzák a mobilszolgáltatók.