Tech MTI / hvg.hu 2012. július. 30. 21:40

Félmilliárd felhasználónál a Twitter

Elérte júniusban a félmilliárdot a Twitter felhasználóinak száma - áll egy hétfőn közzétett tanulmányban. A Twitter legutóbbi hivatalos jelentése még 140 millió felhasználóról szólt, de ebbe a körbe csak az aktívan twittelőket számolták bele.

A 2012. június 30-án regisztrált 141,8 millió felhasználóval az Egyesült Államok vezeti a Twitter-használók listáját. Brazília a második 41,2 millió felhasználóval. Japán 35 millió felhasználóval a harmadik helyre esett vissza a párizsi székhelyű, közösség portálokra szakosodott Semiocast cég tanulmánya szerint. A múlt csütörtökön másfél óráig álló Twitter hivatalos jelentései szerint tavaly szeptemberben lépték át a 100 milliós aktív felhasználói létszámot, idén márciusban pedig a 140 milliósat. A Semiocast-jelentésben szereplő jóval nagyobb szám abból adódik, hogy a cég minden valaha regisztrált felhasználót beszámít, míg a Twitter - webes szokásoknak megfelelően - csak azokat, akik egy hónapon belül használták a szolgáltatást. Egy korábbi tanulmányból pedig az is kiderült, hogy a közösségi oldalakon regisztrált profilok 40 százalékát spammerek hozták létre.

Retro Twitter

A Twitter-üzenetek számát tekintve viszont Japán stabilan tartja a második helyet. Az összes csivitelés 10,6 százalékát írták japánok, bár messze lemaradva az amerikai 25,8 százalék mögött. Így az angol után a japán a második legtöbbet használt nyelv a Twitteren. A feltett üzenetek számát nézve Jakarta a legaktívabb város: az üzenetek majdnem 2,4 százalékát az indonéziai fővárosból küldték el. Szorosan mögötte áll Tokió, London a harmadik, Párizs pedig a hetedik. Az arab nyelv használata is egyre elterjedtebb a Twitteren, immár a közösségi portál hatodik legfontosabb nyelve, Rijád pedig a tizedik legaktívabb város. A szaúd-arábiai felhasználók száma fél év alatt 93 százalékkal nőtt, és elérte a 2,9 milliót.

A tanulmányhoz a Semiocast az 517 millió Twitter-felhasználói oldalon fellelhető adatokat (profil, időzóna, nyelv és földrajzi elhelyezkedés) elemezte.

hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.