Tech hvg.hu 2012. július. 19. 12:00

Megreformálhatja a játékkonzolok piacát az olcsó androidos gép

Ouya lesz a neve, Android fut majd rajta, és az eddigi konzolokhoz képest valami egész mást ígér a jelenleg fejlesztési fázisban lévő konzol.

A fejlesztők által megjelölt 950 ezer dollár helyett már több mint 5 millió gyűlt össze Kickstarteren az Ouya névre hallgató projektre. A tervek szerint 2013 első negyedévében testet öltő terv szerint az Ouya mindössze 99 dollárba kerül majd. De a konzol nem csak árazásában lesz más, mint a jelenleg piacon lévő társai: minden tekintetben nyílt lesz, a fejlesztők egyenesen kérik rá a felhasználókat, hogy saját maguk is hekkelgessék a gépet, próbálgassák annak lehetőségeit.

Az Ouya a koncepció szerint csak ingyenes játékokat futtat majd, illetve egészen pontosan olyanokat, amelyekből legalább bizonyos részek elérhetők. Bevételeket a játékkiadók alkalmazásokon belül megvásárolható (az ingyeneseken felüli) szintek, tárgyak vagy képességek kínálásával szerzehetnek.
Az Android 4.0 alap fölött egy kifejezetten a konzolra szabott kezelőlfelület lesz, az egészhez pedig egy gép tartozik, négymagos Tegra 3 processzorral, 1 GB RAM memóriával, 8 gigabájtos belső tárhellyel, USB, HDMI, wifi és Bluetooth csatlakozási lehetőségekkel. A géphez árult kontrolleren fizikai gombok és érintőpad is lesz.