Tech hvg.hu 2012. július. 18. 13:00

Telefonálás? Háttérbe szorult az okostelefonokon

Az okostelefonok berobbantak mindennapjainkba, és gyökerestől felforgatták telefonálási szokásainkat. Lassan már szinte mellékessé válik, hogy telefonálni is tudunk velük.

Nemrégiben még áhítattal kezeltük a mobiltelefonokat (hihetetlen volt, hogy zsebre vághattuk készülékünket), s amellett hogy telefonálhattunk velük, még rövid szöveges üzeneteket is küldhettünk. Az okostelefonok azonban mindent megváltoztattak, méghozzá alapjaiban.

Az angol O2 mobilszolgáltató legújabb jelentéséből például kiderül, hogy a telefonálás – legalábbis a briteknél, de valószínűleg nálunk sincs másképp – már csak az ötödik helyen áll az ilyesfajta készülékek igénybe vett szolgáltatásai között, míg a listát a böngészés vezeti. A felhasználók napi két órát áldoznak okostelefonukra, ebből 25 percet böngésznek, 17,5 percig kirándulnak a közösségi oldalakon, 16 percig zenét hallgatnak, 14 és fél percig játszanak és „csak” 12 percet talafonálnak. Nagyjából 9 percig néznek videókat, és ugyanennyi ideig olvasnak könyveket okostelefonukon.

Az is kiderült, hogy akinek okostelefonja van, már nem ragaszkodik a karórájához, az ébresztőórájához, sőt a fényképezőgépéhez sem, illetve olyan is van, aki már laptopot sem használ, mióta okos készüléke van. Igazi svájci bicska lett tehát a smartphone – áll az O2 jelentésében.