Magyarország végzetes technológiai és technikai lemaradását jól szemlélteti, hogy míg 1956 nyarán nálunk a fertődi "kísérleti banán" pesti felbukkanása okozott szenzációt, Párizsban már a "gépíró nélküli írógépeket" tesztelték, vagyis mesterséges intelligenciát fejlesztettek.

„Ritka csemege érkezett csütörtökön a budapesti Március 15. téri gyümölcs-mintaboltba: egy 18,5 kilogrammos banánfüzért helyeztek a kirakatba. A látványosság rövid életű volt, néhány óra alatt az utolsó darabig elkelt. A 15-16 centiméter hosszú, szép példányok a fertődi kísérleti üvegházából származnak. A múlt héten – ugyancsak innen – mintegy 36 kilogramm banán érkezett a fővárosba, s természetesen akkor is tüneményes gyorsasággal fogyott el” – mindez a Szabad Nép 1956. június 23-ai számában, tehát éppen 55 évvel ezelőtt volt olvasható, méghozzá nem akárhol: a kommunista pártlap címoldalas tudósításában.

Az ötvenes évekre jellemző egzotikus növények termesztéséről – az éghajlati adottságainknak egyáltalán nem megfelelő citrom, gyapot vagy éppen gumipitypang előállításáról – Mementó-sorozatunk korábbi részében már írtunk, ezúttal nem is ezek miatt idézzük fel a magyar banán felbukkanását, hanem az 1956-os életszínvonal alakulását próbáljuk bemutatni.

A magyar narancs

A korabeli tudósításból ugyanis kiderül, hogy a banán ára 80 forint volt kilónként, ami elképesztő összegnek számított az ötvenes években. „Ilyen tételben biztosan nem vett belőle senki, legtöbben egy-egy darabot vásároltak a gyerekeknek, s a 10-12 dekás gyümölcsért szívesen fizették ki a 8-10 forintot” – írta a kommunista pártlap. Csak érzékeltetésül: egy vállalatigazgató ekkoriban 2649 forintot keresett, az orvosok 1873 forintos átlagfizetést kaptak, a vájárok pedig 1792 forintot, míg egy középiskolai tanár mindössze 1396 forintot. Egy „állami mezőgazdasági munkás” havi bére pedig 1955-ben 890 forint volt, tehát tíz-tizenegy kiló banánt vehetett volna a pénzéből, ha az összes keresetét erre költ el. (A fizetési adatok Pető Iván és Szakács Sándor könyvéből, az 1985-ben kiadott A hazai gazdaság négy évtizedének történetéből származnak.)

Tizennégyről hat forintra csökkent az eper ára egy év alatt

A banán árának érzékeltetésére megemlítjük még, hogy a Szabad Nép 1956. június 24-ei kiadása szerint az előző napon, tehát június 23-án a fővárosi vásárcsarnokban egy kiló újkrumpli 3 forint 60 fillérbe, a paraj négy forintba, a sóska háromba került, a cseresznye pedig 5,50-be. Az epret és a meggyet hat forintért árulták.

AP

Írógép – gépíró nélkül

Miközben nálunk a magyar banán okozott szenzációt, Nyugat-Európából már a mai mesterséges intelligencia-kutatást idéző felfedezésekről érkezett hír. Mindez mutatja a hallatlan technológiai lemaradást, amibe Magyarország került az ötvenes évektől fogva. Ugyanis 1956. június 23-án arról számolt be a Szabad Nép, hogy „Genfben most készítik a világ első olyan írógépét, amely a mikrofonba olvasott szöveget elektronikus berendezés segítségével, emberi erő nélkül papírra írja – jelentette be Challier francia mérnök”. A „Sonograph” nevű írógép hátránya ugyanakkor az volt: „hogy fonetikusan adja vissza a beszédet”. „A technikusok azonban hisznek abban, hogy sikerül majd elérni a szöveg helyesírás szerinti visszaadását is” – írta a Szabad Nép.

Az eper egy évvel korábban, 1955-ben még szintén elképesztő áron cserélt gazdát: 1955. június 23-án tizennégy forintot kértek kilójáért, és ennél csak a zöldbab volt drágább, tizenöt forintba került akkor. 1956-ra – mint már említettük – az eper ára hat forintra esett, és a zöldbab is olcsóbb lett: nyolc forintra csökkent az ára, amennyibe az uborka kilója került például.

Mindez jól mutatja, hogy az ipari növények termesztését erőltető gazdaságpolitika miatt háttérbe szorult a kenyérgabona és például a gyümölcsök termesztése (időnként még gabonaimportra is szorultunk emiatt). A ritka gyümölcsökért pedig csillagászati árakat kellett fizetni a boltokban. A gyümölcstermesztés visszaszorulásáról nincsenek pontos és megbízható adatok, de a folyamatokat jól érzékelteti, hogy 1950 és 1953 között például kétezer katasztrális holddal csökkent a regisztrált gyümölcsösök területe Magyarországon.

A Rákosi-korszakban, az ötvenes évek első felében tehát nemcsak a parasztságot érték borzalmas retorziók (kuláklisták, kötelező beszolgáltatások, elkobzások, börtönbüntetések), hanem az egész mezőgazdaságot mint ágazatot lehetetlenítették el. A helyzeten Nagy Imre első miniszterelnöksége (1953-55) sem tudott döntően változtatni, jóllehet 1953-54-ben átmenetileg igyekezett a reformkommunista irányultságú kormányfő helyreállítani az agrárium működőképességét.

Az, hogy 1956 júniusára még némi javulás is bekövetkezett, alighanem részben ennek az 1953-54-es „új szakasznak” és Nagy Imrének köszönhető, bár őt gyorsan félreállította 1954-55 fordulóján az átmenetileg újra megerősödő Rákosi Mátyás. 1956. június 24-én mindenesetre ezt írhatta a Szabad Nép: „A főváros lakossága naponta rengeteg zöldséget, gyümölcsöt fogyaszt. Az idei csapadékos tavasz kedvezett a zöldségféléknek, s ez lehetővé tette a bőséges felhozatalt, s az árak állandó csökkenését. Szombaton a SZÖVOSZ 146 vagon zöldség- és gyümölcsfélét szállított a vásárcsarnokokba, jóval többet, mint tavaly június végén. Többek között 2385 mázsa újburgonya, 570 mázsa zöldborsó, 637 mázsa főzőtök, 251 mázsa uborka, 138 mázsa zöldbab, 1362 mázsa cseresznye, 12 337 darab zöldpaprika érkezett. Ezenkívül még sok árut hoztak Budapestre az őstermelők és a magánkereskedők is. Az árak átlaga ennek megfelelően sokkal alacsonyabb, mint egy évvel ezelőtt.”

A szűzföldek feltörése

Miközben itthon örültünk, hogy vannak egyáltalán gyümölcseink, a Szovjetunióban a kommunista ifjúsági szervezet, a Komszomol a szűzföldekre hívta az ifjúságot. A Szabad Nép által idézett TASZSZ-jelentés szerint ugyanis Moszkvában 1956. június 22-én „a Komszomol központi bizottsága felhívást intézett a szovjet fiatalsághoz, s arra kéri a szervezeteket, hogy küldjenek két hónapra 200 000 olyan ifjút és lányt a szűzföldekre, akik önként jelentkeznek, hogy részt vegyenek az aratásban”.

A szűzföldek feltörése a hruscsovi szovjet mezőgazdasági kampányok része volt, később katasztrofális eredményeket hozott. Eredetileg ugyan a sztálini önkénnyel szemben lépett fel Hruscsov, az új kommunista pártfőtitkár, de valójában ő is a természeti adottságokat tekintetbe sem vevő ötletekkel állt elő. A szűzföldek kiaknázása, a túlzott öntözés a talaj gyors kimerüléséhez, elszikesedéséhez vezetett a Szovjetunió hatalmas területein.