A szálló por a levegőben eloszlott finomszemcsés szilárd vagy folyékony halmazállapotú anyagok gyűjtőneve. A szálló por még a legalacsonyabb koncentrációban is káros, mikroszkopikus szemcséi izgatják a nyálkahártyát, köhögést, torokkaparást és nehézlégzést kiválthatva. A tüdőben felszívódva gyulladásos folyamatot indíthatnak el, ennek következtében növekszik a vér alvadékonysága, fokozott vérrögképződés alakulhat ki. A légszennyezettséget ennél fogva szív- és tüdőbetegségek, valamint daganatok okozójaként tartják számon - olvasható a LiveScience tudományos hírportálon.

Noha a természetben, vulkánkitöréseknél, erdőtüzeknél is keletkeznek ilyen apró részecskék, a légszennyezettséget alapvetően az emberi tevékenységgel, mindenekelőtt a fosszílis üzemanyagok felhasználásával társítják.

Flickr - cosiscience

Roger Montgomerie egyiptológus, a Manchesteri Egyetem doktoranduszhallgatója tizenöt múmia tüdőszövetét vizsgálta. A múmiák a legkülönfélébb társadalmi rétegeket képviselték - akadtak közöttük egyszerű munkások, akik a Líbiai-sivatagban lévő Dakhla oázisban éltek, ahogy nemesemberek, papok és papnők is.

Mind a tizenöt múmia tüdőszövetében - társadalmi hovatartozásától függetlenül - sikerült kimutatni a szálló por mikroszkopikus szemcséit. "Valamivel kevesebb volt bennük, mint amennyi a modernkori népesség tüdejére jellemző, de a különbség nem túl jelentős" - hangsúlyozta Montgomerie, aki szerint a magas légszennyezettség az ókori Egyiptomban egyrészt a gyakori homokviharokkal magyarázható, másrészt a főzés, a fémolvasztás és a bányászat következtében a levegőbe kerülő korom, valamint szálló por nagy mennyiségével.

A tudós a kutatások következő szakaszában az óegyiptomiak által használt "energiahordozókat" tüzeli el, hogy begyűjtse az égéskor keletkező mikroszkopikus szemcséket, majd összehasonlítja ezeket a múmiák tüdejében talált korommal. Másrészt egyiptomi régészeti helyszíneken gyűjt homokmintát, hogy összevesse a tüdőszövetben találtakkal. A sivatagi homokszemcsék ugyanis lekerekítettek, míg a bányászat következtében a levegőbe kerülők élesek, szögletesek.

Ókori egyiptomiak tüdőbetegségét már korábban is sikerült kimutatni. Eddie Tapp - szintén a Manchesteri Egyetem kutatója - az 1970-es években vizsgálta Nekht-ankh, egy 3800 éve élt férfi múmiáját. Az illető 60 éves kora körül távozott az élők sorából, ám tüdeje igen rossz állapotban volt, és nagy valószínűséggel nehézlégzéstől szenvedett.