Egyiptom 3 milliárd dolláros készenléti IMF-hitelt kap
Három milliárd dolláros készenléti hitelt nyújt a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Egyiptomnak - jelentette be vasárnap az egyiptomi pénzügyminiszter.
A hitel a 2011-2012-es államháztartási hiányt segít áthidalni. Egyiptom egy nappal korábban terjesztette be a pénzügyi évre szóló költségvetés tervezetét, és ez 11 százalékos deficittel számol. A változó kamatozású - 1,5 százalékról induló -, 12 hónapra szóló hitel visszafizetését Kairónak több mint 3 év múlva kell csak megkezdenie. Az IMF regionális igazgatóhelyettes szerint a finanszírozási tervről július közepén döntenek, és a hitel még aznap Kairó rendelkezésére állhat.
Egyiptom a most bejelentett hitelről már május végén elvi megállapodást kötött. Kairó a korábban arra szólította fel a lehetséges donor országokat és a hitelfolyósító intézeteket, hogy nyújtsanak pénzügyi támogatást számára, mivel devizatartalékai alaposan leapadtak. Ezt az okozta, hogy az év eleji zavargások óta nem állt teljesen helyre a termelés, ugyanakkor a turisták és befektetők a szokásoshoz képest elenyésző számban érkeznek.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.