2011. május. 11. 15:50 HVG Utolsó frissítés: 2011. május. 11. 13:57 Tech

Interjú a magyar származású sztárpszichológussal

„Tízévesen, Budapest ostromakor döbbenten vettem észre, hogy a felnőttek, akikről én azt gondoltam, hogy a bajok idején is tudják, mit kell cselekedniük, minden támpont nélkül maradtak, összeomlottak. De azt is érzékeltem, hogy néhányan a bajban sem veszítették el az életkedvüket. Közben magamon is megfigyeltem, hogy vannak olyan tevékenységek, például a sakkozás, később a hegymászás, amelyek közben szinte teljesen megszűnt számomra a világ, elfelejtettem minden bajomat.” - így vall az első lépésekről a 76 éves magyar származású sztárpszichológus, aki a flow elméletének kidolgozásával iskolát teremtett.

Az Amerikában élő Széchenyi-díjas tudóssal a mostani HVG-ben megjelent beszélgetésből kiderül egyebek mellett az is, mit köszönhet a tudomány a drága svájci mozijegyeknek, illetve, milyen szerepet játszik az életében a Sziklás-hegység.

Itthon hvg.hu 2025. január. 09. 14:00

Szabó Andrea szociológus a Fülkében: Magyar Péter nem érte el a Fidesz magszavazóit, stabil a tábor

Videóra vált podcatsunk, a Fülke. A hangban követne bennünket, az a megszokott streamingfelületeken továbbra is megtalál minket, de most már a YouTube-on videóban is kint lesznek adásaink. Az új évad első részében Szabó Andrea szociológust kérdezte a Rogánt ért amerikai szankciókról, a Fidesz fiatalokat célzó stratégiájáról és többek között Magyar Péter dilemmáiról Kacskovics Mihály Béla.