Az ügyfél telephelyére kihelyezett, kis hatótávolságú, magán bázisállomás olyan helyeken jelenthet megoldást, ahol a szolgáltató hálózata valamiért nem nyújt megfelelő lefedettséget.
A Wi-Fi routerhez hasonló méretű eszközt csak vezetékes internethez kell csatlakoztatni, és pár percen belül automatikusan konfigurálja önmagát és elindítja a 3G/HSDPA szolgáltatást. Az így létrejövő cella pont ugyan olyan szolgáltatásokat nyújt, mint a szolgáltató hálózatának bármely más cellája.
A magán bázisállomás, vagy ahogy a szolgáltató nevezte Vodafone Mini Bázis, olyan helyeken jelenthet megoldást, ahol vagy nincs térerő, vagy nagyon gyenge a vétel. Ilyenek lehetnek például alagsori vagy föld alatti vendéglátó-ipari egysége, borospincék, vagy természetvédelmi területen elhelyezkedő panziók, vadászházak, vagy akár mélygarázsok, esetleg valamiért rádiótechnikailag árnyékolt irodák, üzletek, stb. Magán bázisállomást egyelőre csak céges ügyfelek vásárolhatnak maguknak, a szolgáltató tervei szerint azonban később a lakossági ügyfelek számára is elérhetővé teszik a technológiát.
A femtocellának is nevezett technológia bevezetését a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság márciusi frekvencia-díjrendelete tette lehetővé, amelynek köszönhetően a mobilszolgáltatók frekvenciadíja már nem függ az általuk használt bázisállomások számától. A szolgáltató szakemberei elmondták, hogy korábban egy-egy ilyen femtocella üzemeltetési díja 20-30 ezer forintos nagyságrendű összegbe került volna, ami kizárta a gazdaságos üzemeltetést.
A magán bázisállomást az elektromos hálózathoz történő csatlakoztatást követően egy helyhez kötött internet hozzáférést biztosító routerhez kell csatlakoztatni, ami így 3G/HSDPA magánhálózatot hoz létre. Az eszköz hang- vagy adathívásra (pl. mobilinternet) egyaránt használható. Az így létrehozott 3G lefedettség hatósugara készüléktípustól függ: a vállalati Mini Bázis hatósugara 80-100 méter, amely egy nagyobb családi házat, vagy egy 100 négyzetméternél nagyobb kétszintes irodát is képes térerővel ellátni. A kisüzleti Mini Bázis hatósugara 30-40 méter, ez alkalmas lakások, kisebb családi házak és 60-70 nm-es irodákban maximális 3G jel megteremtésére. A hatósugarat a helyi adottságok (pl. az épület szerkezeti elemei, fal és födém vastagság, vagy fémszerkezeti elemek) befolyásolhatják. A Vodafone vállalati magán bázisállomásának ára nettó 115 900 forint, míg a kisüzleti eszköz már nettó 29 900 forintért megvásárolható.
A Vodafone Mini Bázis használatához a felhasználónak Vodafone előfizetéssel rendelkező 3G képes telefonnal, okostelefonnal, táblagéppel vagy mobil szélessávú modemmel kell rendelkeznie. A magán cellén bonyolított hang- és adatforgalom díjazása a felhasználó által használt Vodafone tarifacsomagra érvényes díjszabás szerint történik.
Egy Mini Bázis vállalati eszköz egyidejűleg 8, míg a kisüzleti eszköz 4 párhuzamos hang- vagy adatkapcsolatot tud kezelni. Használata földrajzi területhez kötött, kizárólag a vásárláskor az ügyfél által a Magyar Köztársaság közigazgatási területén belül meghatározott címen működik. A beállított cím az országhatárokon belül a későbbiekben - pl. költözés esetén - módosítható.
A szolgáltató szakemberei elmondták: a jelenlegi készüléke mellé ősszel várható egy még nagyobb kapacitású készülék, amely már 16 egyidejű kapcsolatot képes kezelni, illetve a jelenlegi készülékekhez is várható még ez év második felében, illetve jövőre is szoftverfrissítés, amely után a nagyobb adatsebesség mellett például az is lehetővé válik, hogy a privát bázisállomás tulajdonosa egy webes felületen megadhassa, hogy mely Vodafone előfizetők jelentkezhetnek fel az általa üzemeltetett cellára. Az alapbeállítás szerint a magán bázisállomás által üzemeltetett cellára bármelyik Vodafone előfizető feljelentkezhet, és a saját díjcsomagjának megfelelően telefonálhat, illetve internetezhet.