2011. március. 21. 14:03 MTI Utolsó frissítés: 2011. március. 21. 14:12 Tech

Napéjegyenlőség utoljára volt március 21-én ebben az évszázadban

A tavaszi napéjegyenlőség ebben az évszázadban az idén esett utoljára március 21-ére, a csillagászati tavasz közép-európai idő szerint 0 óra 21 perckor köszöntött be - olvasható a Magyar Csillagászati Egyesület honlapján.

Napéjegyenlőségről akkor beszélünk, amikor a napsugarak merőlegesen esnek az Egyenlítőre, ez évente kétszer fordul elő, március 20-21-e, illetve szeptember 22-23-a körül. Két azonos típusú napéjegyenlőség között átlagosan 365 nap 5 óra 48 perc 45 másodperc telik el. Ezt az időtartamot a csillagászatban tropikus évnek nevezik. Jelenleg használatos naptárunk megalkotása során az egyik legfontosabb szempont az volt, hogy a naptári év átlagos hossza minél jobban megközelítse a tropikus év hosszát. Így biztosítható az, hogy az évszakok állandó helyen maradjanak a naptárban. 

Mivel a Föld tengelyének iránya a csillagos égi háttérhez képest nem állandó (kúppalástot ír le), így a tropikus év hossza nem egyezik meg azzal az időtartammal, amely a bolygónk számára szükséges, hogy megkerülje a Napot. Utóbbi a sziderikus év, hossza 365 nap 6 óra 9 perc 9 másodperc. 

"Amennyiben azonban naptárunk alapja a sziderikus év lenne, azzal a bonyodalommal néznénk szembe, hogy az évszakok 'körbejárnak' az év hónapjain, körülbelül 2150 évenként egy hónapot elmozdulva. Így 13 ezer év múlva nálunk januárban lenne a legnagyobb nyári meleg, júliusban pedig a legnagyobb téli hideg" - emeli ki a cikk szerzője, Szabadi Péter csillagász. Mint kifejti, a naptárkészítés nehézségét az okozza, hogy egy (naptári) év csak egész számú napból állhat, ezért vannak szökőnapjaink, illetve szökőéveink. Ha három 365 napos évet mindig egy 366 napos követ, akkor a naptári év átlagos hossza 365 nap 6 óra. Ez volt az évszázadokig használt Julián-naptár alapja, csakhogy így 11 perc és 15 másodperc eltérés mutatkozott a tropikus évhez képest. A jelentéktelennek tűnő eltérés évszázadok alatt komoly elcsúszást okozott. 

A tropikus év 365 és egynegyed napos hossza azt jelenti, hogy amikor két egymást követő tavaszkezdet között nincs szökőnap, akkor a második évben körülbelül 6 órával később következik be a napéjegyenlőség, mint az elsőben. A 365 nap elteltével ugyanis még szűk 6 órát várni kell, hogy a Nap az Egyenlítő "fölé" érjen. Szökőnap esetén naptárunk 366 nap után tér vissza ugyanahhoz a dátumhoz, viszont ekkor már 18 órával meghaladtunk egy tropikus évet, ezért az évszakváltások ilyenkor 18 órát "visszacsúsznak". 

"Tehát ha jövőre közönséges (365 napos) év lenne, akkor a napéjegyenlőség 6 órával később következne be, mint az idén, viszont mivel szökőév jön, 18 órával korábban. Így négyévenként nagyjából ismétlődik a tavaszkezdet időpontja. Mivel azonban a tropikus év 11 perc 15 másodperces időtartammal rövidebb, mint 365 nap és 6 óra, ezért négy év elteltével a különbségnek a négyszeresével, azaz kereken 45 perccel korábbra esik a napéjegyenlőség" - mutat rá a csillagász. 

Az idén még március 21-ére esett a csillagászati tavasz kezdete, de mivel jövőre szökőév lesz, 20-án reggel következik be. Ezt követően 365 napos évek jönnek, és a napéjegyenlőség időpontja ismét egyre későbbre tolódik, de 2015-ben is még március 20-ára esik, nem sokkal éjfél előtt köszönt be a csillagászati tavasz. Ezután, mielőtt még újra elérné 21-ét, ismét szökőév jön, ezért 2016-ban a napéjegyenlőség március 20-án reggelre kerül vissza. 

"A négy évenkénti 45 perces csúszás azt eredményezi, hogy 2012-től 2047-ig minden évben március 20-ára, 2048-ban viszont már 19-ére esik a jeles nap közép-európai idő szerint. Mivel a 2100-as esztendőben kimarad az egyébként négyévenként esedékes szökőnap, ezzel 1 napot előrefelé mozdul el a folyamat, és 2102-ben már ismét 21-én következik be a természet újjászületésének e fontos szimbóluma" - olvasható az MCSE honlapján.

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.