Egy jó játék igazi célja ugyanaz, mint amire egy jó könyv vagy egy remek film is törekszik. A szórakoztatáson felül megpróbál gondolatokat ébreszteni, esetleg hatással lenni életünkre, katarzist kelteni, sőt egyes jól sikerült esetekben életre szóló élményt okozni.  Ezt a célt elérni nagyon nehéz: szórakoztatni könnyű, de a többi… Nos, ahhoz szerencse, zsenialitás és még ki tudja mi minden szükséges.

 Néha azért sikerül: könyvek terén ott az 1984, a Zabhegyező, a Gyűrűk Ura vagy a Titán Szirénjei. A filmek is elérik néha a kívánt hatást: Casablanca, Blade Runner, Star Wars vagy éppen a Keresztapa. Számítógépes játékok terén már rosszabb a helyzet. Szórakoztató, élvezetes játék van bőven, remek grafikájú vagy éppen szuper történettel rendelkezőből is akad elég, de olyan, ami katarzist okoz, elgondolkodtat, esetleg alaposan megváltoztatja világképünket? Nem sok ilyen készült: Deux Ex és Planescape Torment, talán… Illetve úgy tűnik, most van egy újabb ilyen darab: a Fate Of The World. Bizony. Készüljünk fel rá, hogy pár óra játék után, más emberként állunk fel a gép mellől…

A Fate Of The World az ismeretlenségből robbant be az „indie” (független) játékpiacra, alaposabban megvizsgálva a stáblistát azonban lehull a lepel. Ezt a gyöngyszemet bizony profi veteránok készítették, csak éppen nem sztárolják magukat, és nem tartoznak egyetlen nagy kiadó alá sem.  Csak néhány név a stáblistáról, a teljesség igénye nélkül: Klaude Thomas (Battlestations: Midway) felelős a játék tervezéséért. A zenét Richard Jacques (Mass Effect, Alice in Wonderland) szállította. A történet és a küldetések David Bishop munkái (Dr Who, 2000AD).

De mi is lenne ez a játék, jópofa ám „gagyi” kis grafikájával és a képernyő közepén forgó bazi nagy földgömbbel? Nos, a FOW nem más, mint egy stratégiai játék – eltérően azonban ezer más társától, ahol leigázni, gyilkolni, robbantani, megölni és területet foglalni kell, itt csak egy dolgunk lesz. Segíteni. Az emberiségen és bolygónkon. Unalmas? Korántsem. Könnyű? Egyáltalán nem. Csodálkozunk, hogy miért nincs még vízzel hajtott autó a benzines helyett? Vagy miért erőltetik az atomerőműveket a szélenergia helyett… Miért nem tudják megmenteni a pandákat a kihalástól (mi abban a nehéz?). Nos, próbáljuk ki, és rögtön kiderül: a földbolygót megmenteni nem is olyan könnyű, sőt (szomorú ezt leírni) majdnem lehetetlen.

 A játékban felmerülő feladatok és problémák elkészítéséért professzorok és tudósok (többek között Myles Allen - Oxford, Ian Roberts  - BBC Climate Challenge) feleltek, így a FOW-val játszva minden olyan klíma/környezeti/nyersanyag/szociális problémával szembesülünk majd, ami jelenleg valóban megtalálható bolygónkon. Nem eltúlozva, de nem is szépítve azokat. Az egyszerű és intuitív felületnek köszönhetően két perc alatt teljesen áttekinthetjük, mit kell tennünk és hogyan: kártyákat kell pakolgatnunk a kontinensekre és az országokra. Ezek többfélék lehetnek: van, amelyik megold egy problémát (de generál egy másikat), van, amelyik a bevételt vagy a szükséges befolyást biztosítja a további kártyákhoz stb. Minden kártyához részletes leírást kapunk, így nem lesz nehéz eldönteni, hogy mire van szükség és hol.

A játék szépsége és életszerűsége, valamint oktató jellege akkor mutatkozik meg, amikor kezdünk rájönni, hogy egy probléma megoldása másik kettőt generál (akárcsak a valódi világban). Kicseréljük a szénerőművet környezetkímélő atomenergiára? Rengeteg bányász és munkás elveszti a munkahelyét, valamint jönnek az atomenergia ellen tüntetők. Marad a szénerőmű? Nem termel eleget, szennyezi a levegőt, ráadásul a nyakunkra mászik az atom-lobbi. Mindkettő? Nincs rá pénz… Meg akarjuk oldani az éhezést Afrikában? Ehhez el kell távolítanunk a diktátort, aki lenyúlja a segélyeket… Ráadásul tudjuk előre, hogy már készülődik a helyére az új, aki még rosszabb lesz – a régit legalább már ismerjük. De ha nem mozdítjuk őt el, akkor naponta százezer kisgyermek hal éhen…

 Politika és szociális problémák, érdekütközések és lobbizás – mindezeket a FOW olyan szórakoztatóan, tanulságosan és könnyen kezelhetően oldja meg, hogy játék közben csak úgy repülnek az órák. A játék legnagyobb előnye azonban egy-egy „pálya” befejezése után mutatkozik meg. Amikor felállunk a gép elől, és elgondolkodunk azon, hogy miért is nem sikerült. Mindent megtettünk, vért izzadtunk, korlátlan virtuális hatalmunk volt és mégsem sikerült rendet raknunk a világban. Lehet, hogy nem is lehetséges? Vagy csak gyakorolni kell?