Szőrös kijelző oldhatja meg a videobíró problémáját
Egy új típusú felület segítségével a felhasználók érintéssel vezérelhetnek különböző digitális eszközöket. A fejlesztők reményei szerint a szőrös kijelző új alkalmazási lehetőségeket teremt, legyen szó digitális aláírásról, robotizált házikedvencekről, vagy éppen a sport világáról.
A New Scientist értesülései szerint a Los Angeles-i SIGGRAPH számítógépes grafikával és animációval foglalkozó konferencián mutatták be a Fusa 2 nevű kijelzőrendszert. A szerkezet lényege egy optikai kábelből álló „bunda”, amely fényt bocsát ki. Érintésre a fény visszaverődése megváltozik, s ebből a számítógép képes kiszámítani a kéz útját és a nyomás erősségét.
„Az emberek számára természetes, hogy ha valami bolyhos, szőrös, akkor azt tapogatni, simogatni kezdik” – magyarázta Kosuke Nakajima, az Oszaka Egyetem munkatársa. A szakember szerint ezért nincs szükség használati utasításra, mivel magától értetődő, hogy kell használni. „Ha valaki odaáll a Fusa 2 elé, mindenféle sugallat, vagy utasítás hiányában is azonnal megértik, hogy mit kell csinálniuk.” – tette hozzá Juicsi Ito, a rendszer fejlesztését irányító mérnök.
A bolyhos kijelző színe érintésre megváltozik, s láthatóvá válik, hogy merre húzta a kezét a felhasználó. „Az üvegszálak egy részéhez infravörös LED-ek csatlakoznak, egy másik részéhez kamerák, a harmadikhoz pedig egy projektor. Amikor valaki megérinti a felületet, az infravörös fény visszaverődik a tenyeréről, amelyet a kamera érzékel. A számítógép kiszámolja a mozgást, majd a projektor a megfelelő színű fényt kivetíti, hogy a szőnyegszerű felszínen megjelenjen a kéz mozgásának nyoma.”
Ito szerint a Fusa 2-nek számos gyakorlati alkalmazása lehetséges, kezdve a digitális aláírás speciális formáitól az érintéseket érzékelő robotizált házikedvenceken át, egészen a sport világáig.
„Egy nagyméretű változatot akár egy labdarúgó-stadion talajába is be lehet építeni, amely számos extra információt képes lehet megjeleníteni a játékosok mozgásától kezdve, az eredményen át egészen akár a lesvonalig” – tette hozzá a szakember.