2010. július. 31. 10:29 MTI Utolsó frissítés: 2010. július. 31. 10:11 Tech

Gazdagok és egocentrikusak az iPad-tulajdonosok

Tipikusan jómódúak és egocentrikusak az Apple első táblagépének tulajdonosai - derül ki egy friss felmérésből, amely szerint az iPadet elsősorban a 30 és 50 év közötti munkamániás üzletemberek vásárolják.

A személyiségi jegyekre építő, közösségi portálokhoz tervezett alkalmazás, a MyType több mint 20 ezer amerikai vásárló megkérdezésével jutott arra a következtetésre, hogy az Apple kütyüjét a hataloméhes, másokra kevés figyelmet fordító emberek birtokolják.

A Nagy-Britanniában 429 fontért (146 ezer forintért) beszerezhető eszközt az Apple könnyen kezelhető, a szabadidő könnyed eltöltésére, mozizásra, olvasásra, internetezésre és levelezésre ajánlja. Ezzel szemben sokkal valószínűbb, hogy az üzleti és a gazdasági élet szereplőiből kerülnek ki az iPad-tulajdonosok.

A felmérésben résztvevők egyáltalán nem értettek egyet azzal, hogy az Apple eszköze a nyitott szellemű számítógép-kedvelőknek való.

A tanulmány készítői szerint valószínű, hogy az eszköz borsos ára miatt terjedt el az a vélekedés, hogy ezt a kütyüt csak a jómódú üzletemberek engedhetik meg maguknak.

A felmérés grafikonokkal illusztrált teljes szövege a MyType blogjában, a http://mytype.com/blog/?p=109 címen olvasható.

Itthon hvg.hu 2025. január. 09. 14:00

Szabó Andrea szociológus a Fülkében: Magyar Péter nem érte el a Fidesz magszavazóit, stabil a tábor

Videóra vált podcatsunk, a Fülke. A hangban követne bennünket, az a megszokott streamingfelületeken továbbra is megtalál minket, de most már a YouTube-on videóban is kint lesznek adásaink. Az új évad első részében Szabó Andrea szociológust kérdezte a Rogánt ért amerikai szankciókról, a Fidesz fiatalokat célzó stratégiájáról és többek között Magyar Péter dilemmáiról Kacskovics Mihály Béla.