De kezdjük a hazai eredményekkel és a legfiatalabb korosztállyal! Török Balázs óvodások körében végzett tavalyi vizsgálatának eredményei alapján arra a megállapításra juthatunk, hogy ha már óvodás korban komoly számban vannak a számítógép-felhasználók, iskoláskorra valóban komolyabb szintű ismeretekkel rendelkező felhasználókká válhatnak gyerekeink.
„Az óvodáskorú gyermekek számítógép-használatát országos viszonylatban áttekintve azt tapasztaltuk, hogy számítógép-használatra az óvodába járó gyerekek közel 1/3 részének volt már alkalma. A gyerekek családjára jellemző, hogy a szülők rendelkeznek számítógéppel és a gyermeknek módjában áll használni azt.” (Török Balázs: Számítógép-használat óvodáskorban – Az országos szülővizsgálat eredményei alapján; 2009. június 17.)
Óvoda után – éppen, amikor alkalom nyílna az alapok picit szervezettebb megerősítésére – az iskola első éveiben általában elhanyagolják a számítógépes alapok lerakását, legtöbbször arra hivatkozva, hogy „a gyerek először tanuljon meg írni-olvasni”. Ezzel viszont elveszítünk egy erősen motivált tanulót, másrészt ez odavezet, hogy autodidakta módon tesz szert olyan tudásra, ami sokkal hatékonyabb és hasznosabb lenne egy hozzáértő tanító segítségével. (Ne felejtsük el, az alapok lerakásáról van szó!) Felső tagozatra tehát meglehetősen heterogén tudással rendelkező, de talán még mindig érdeklődő és motiválható diákokkal találják szemben magukat a tanárok. Az itt rendelkezésre álló idő azonban valószínűleg nem elégséges, és a hatékonysággal is lehetnek gondok..
A tanulók informatikai eredményeiről például Dancsó Tünde és Kiss Gábor interneten is hozzáférhető kutatási eredményeiből tájékozódhatunk.
Tapscott legújabb kötetében már úgy aposztrofálja a szerinte „felnövekedett” nemzedéket, hogy ez az eddigi „legokosabb generáció”. Vajon ez következik egyértelműen abból, hogy többen tesznek le egy adott vizsgát a középiskola után, vagy többen kerülnek be a felsőoktatásba?
Prensky azt írja egy helyütt, hogy 25 éves korukig elküldenek 200 ezer e-mailt, 20 ezer órát a neten, 10 ezer órát játékprogramokkal töltenek, és 5 ezer órát olvasnak (ezeket a számokat a magunk részéről kicsit túlzónak tartjuk). Kérdés: vajon miféle haszna lehet – ha egyáltalán van – a 10 ezer óra videojátéknak? Persze, ennek is lehet valamiféle értelmet találni…
Tapscott (kutatásokra hivatkozva) közli, hogy a már említett játékprogramok hatékonyan fejlesztik a térbeli tájékozódási képességeket, a kéz-szem koordinációt, a figyelemmegosztást és a vizuális érzékelést… Anélkül, hogy kétségbe vonnánk az említett kutatási eredményeket, érdemes azért meggondolni, vajon nem lehetne hasznosabban eltölteni ennyi időt? Egy idegen nyelv középfokú elsajátítása körülbelül 1000-1500 órát igényel(ne) például…
Nem vitatjuk azt sem, hogy érdemes és hasznos nagyobb figyelmet szentelni a játékok, virtuális világok szerepének az oktatásban, hiszen a diákok életkorából fakadóan is nagyon fontos szerepet tölt be életükben a játék. A bőséges kínálatban találhatóak valóban fejlesztő játékok is, csakhogy az online generáció ezt játssza vajon? Az ezzel kapcsolatos kutatások száma egyre növekszik, így remélhetőleg egyre újabb módszerek állnak majd rendelkezésünkre. Azt azonban nem kellene elfelejteni, amíg nem sikerül megoldást találni a tudás tölcsérrel vagy tabletta formájában való tanulóba töltésére, addig bizony az jelentős erőfeszítést fog igényelni a tanulóktól!
Ezen kis  kitekintés után lássuk, milyen eredményeket kaptunk a kérdőíveinkre adott válaszokból!
Csak emlékeztetőül: az alábbi diagramból látható, mely korcsoport mennyi időt tölt napi szinten számítógép előtt.

Már „csak” annyi dolgunk volt, hogy utánajárjunk, hasznosul-e valamilyen formában ez a tanulás szempontjából, mennyire lesznek jártasak az internet és az informatika világában.

Az egyes tantárgyak népszerűségét vizsgálva, az informatika tantárgy kedveltsége jelentősen megelőzi az összes többit. Érdekes kérdés, mi lehet ennek az oka? Ha ennyire népszerű, vajon következik-e ebből, hogy jobbak a diákok eredményei, mint más tárgyakból? (Eláruljuk, nincs lényeges különbség...)

Nézzük, mely tevékenységekre használják tehát a 10-24 évesek számítógépeiket:

Kiemelkedő arányban használják kapcsolatteremtésre, kommunikációra, játékra. Képszerkesztéssel a válaszadóknak már kevesebb, mint a fele foglalkozik, minden egyéb tevékenység 20% alatti értékeket mutat. Hasonlóan alacsony értékeket kaptunk akkor is, amikor arra kérdeztünk rá, készítenek-e saját weblapot, netán blogolnak-e, vagy legalább olvasnak-e/kommentelnek-e blogokat. Mindegyik esetben olyan értékeket kaptunk, amelyek megerősítették azt az internetes szabályt, mely szerint a 100 felhasználóból 1 csinálja neten a tartalmat, 10 hozzászól, épít, kritizál, és a maradék 89 csak nézelődik…
A vélelmezett „profizmus” ezek szerint kimerülni látszik a kommunikációban? De haladjunk tovább!

Elsőként arra kérdeztünk rá, hogy saját bevallásuk szerint mennyire profik számítógép-kezelésben:

A lányok 57%-a gondolja úgy, hogy csupán átlagos tudással rendelkezik, a fiúk jóval magabiztosabban nyilatkoznak e tekintetben, 37%-uk gondolja azt magáról, hogy elég sokat tud, 28%-uk viszont egyenesen profinak vallja magát. A teljesen kezdő szintet 1-1%-uk választotta csupán, de a „Nem nagyon értek hozzá” válaszlehetőséget is mindössze a lányok 6%-a, a fiúknak viszont már csak 4%-a jelölte meg.

Az eredmények kiértékelésekor külön vizsgáltuk azokat, akik saját bevallásuk szerint is gyakorlott és tájékozott felhasználók, valószínűleg a későbbiekben is ezzel kívánnak foglalkozni. Ha azt vizsgáljuk, miben jobbak az átlagnál a legjobbak, a kreatív tevékenységek közül csak a kép- és videoszerkesztés eredményei jobbak, a többi előnyt ismét csak a játék és kommunikáció területén láthatjuk.

Érdekes eredményeket kaptunk abban a vonatkozásban is, használják-e  tanuláshoz az internetet. Nem kielégítően, véleményünk szerint vannak még bőven kiaknázandó területek ebben. Az 50%-os mértéket egyetlen kérdésben haladta meg a válaszok aránya: a lányok kiegészítő tananyagot keresnek. A fiúknál ez az arány már csupán 44,3%. Jó „helyezést” ért el a Wikipédia, ott mindkét nem képviselői 47-47%-ban néznek utána az őket érdeklő témáknak.
Az alábbi diagramból az is látszik, hogy a komoly összegeket felemésztő Sulinetet a fiúk 2,9%-a, a lányok 2,8%-a használja csupán, ennél még a tanáraitól is több segítséget kér és kap az internetet használó diák. Vajon mi lehet ennek az oka? Miért részesítik előnyben például a Google-t vagy a már említett Wikipédiát? Talán túl didaktikus nekik, túlságosan tanulás jellege van – a szórakozás helyett? Érdemes lenne ezeken a kérdéseken elgondolkodni, válaszokat keresni.
Bár Tapscott szerint a netgeneráció tanulási stílusának az egyéni helyett a kollaboratív tanulás „fekszik jobban”, ezt felmérésünk nem erősítette meg. (Talán hazánkban nincs meg még ennek a kultúrája?)
Nyelvtanuláshoz a lányok 44%-a, a fiúk 32,2%-a használja az internetet; minden más témakörben jóval 20% alatti értékeket kaptunk. Azt is láthatjuk egyébként, hogy a lányok jóval szorgalmasabbak a fiúknál…

Nagyon fontos tényező a tanulás szempontjából a motiváció, amit néha hiányolunk diákjainkból. Ebből a szempontból fontos lehet, hogyan értékeli a diákok magukat. Kérdőívünkben arra kérdeztünk rá, hogyan értékelik saját teljesítményüket, illetve véleményük szerint szüleik elégedettek-e velük. A kapott eredmények arra utalnak, hogy az online generáció tagjai nem küzdenek önbizalomhiánnyal. Valamennyi korosztályban többségbe kerültek a „teljesen elégedett vagyok” és az ”elégedett vagyok” válaszok. és mindössze 1-2%-ban fordult elő (az is csupán az általános iskolások és szakközépiskolások körében) a „nem érdekel a tanulmányi eredményem” válasz. A szüleik valamivel kevésbé elégedettek a diákok teljesítményével (szintén a diákok véleménye szerint), és jelentősebb a „nem érdekel a szüleim véleménye”, ami a válaszok közel 4%-ban fordul elő.

A vizsgálat eredményeit összegezve azt kaptuk tehát, hogy a „hagyományos” területeken nem mutatható ki lényegesen jobb eredmény az eddigieknél (ezt erősítik meg egyébként az évente lebonyolított országos kompetenciamérések eredményei is). Kérdés persze, mérhető-e a „hagyományos műfajokban” a netgeneráció tudása? Ha nem, akkor melyek azok a területek, amelyek relevánsak lehetnek a tanulói teljesítmények értékelése szempontjából? Milyen új értékelési módszereket kell bevetni az online generáció más fajta tanulásának értékelésére? Ezen nagyon aktuális kérdések megválaszolása további kutatásokat igényel majd.
Az azonban egyértelműen leszögezhető, hogy az informatikai eszközök profi szinten való kezelése mítosz csupán, jelenleg ez „profizmus” a film- és zeneletöltésben (torrentezés), a chatelésben/msn-ezésben, és a közösségi oldalakon való igencsak aktív jelenlétben merül ki.