Tizenéves lányok raboltak ki és vertek meg egy francia nőt az Andrássy úton – videó
A trió tagjai közül a 12 éves három évre javítóintézetbe került, míg a többiekkel szemben még folytatóik az eljárás.
A trió tagjai közül a 12 éves három évre javítóintézetbe került, míg a többiekkel szemben még folytatóik az eljárás.
Magyar lányok becsábították a külföldi vendéget, akire a végén százezres számlát vertek rá.
Azt ígérik, lesznek majd iskolák a lányoknak is, de a szülők borúlátóak.
Az Afghan Dreamers egy 12-18 éves lányokból álló fejlesztői csapat, amelynek a tagjai robotikát szeretnének tanulni. A tálib megszállás miatt azonban életveszélyben lehetnek Afganisztánban.
Bár az oktatás terén jelentős a fejlődés, a nők és lányok elleni erőszak mindennapos. Ráadásul két évtized alatt megduplázódott a túlsúlyos lánygyerekek száma a világon, a digitális technológia túlzott használata pedig a mentális egészségükre nyomja rá a bélyegét.
A járművel Sándorfalváról Szegedre is elmentek, és a tanyavilágban is megjáratták. A kisvárosba visszatérve már a rendőrök várták őket. A "kalandozást" a lányok komolyabb baleset nélkül megúszták, de a busz oldalát végighúzták.
A fiatal lányok negligálják az informatikát, csaknem egynegyedük (23%) még csak azt sem tudja, hogy mi az. Ez derül ki egy friss tanulmányból, amelyet a YouGov és a CA Technologies készített Franciaországban a szoftverfejlesztők napja alkalmából.
Nem férfi, aki ilyeneket mond - írta Dúró Dóra jobbikos politikus.
Ha nem is az összes versenyen, de néhány rajtceremónián várhatóan fel fognak tűnni a grid girlök.
A fővárosban bevezetett tilalom egyedülállónak számít Japánban, ahol a prostítúció nem engedélyezett, viszont nagyon sok a magányos ember, aki társkereső cégeken keresztül "rendel" magának partnert. Pénzért.
A jeles nap kedvezett a soha nem látott, kedves sztárfotóknak, most mutatunk egy párat.
A lányok gyakran az iskolát is kihagyják, mert nem engedhetik meg maguknak, hogy tampont vagy betétet vásároljanak.