2010. április. 30. 16:31 MTI Utolsó frissítés: 2010. május. 01. 11:52 Tech

Vizsgálják, hogyan került "Noé bárkája" Hongkongba

Vizsgálatot rendelt el a török kulturális miniszter annak kiderítésére, hogy milyen körülmények között kerülhettek ki a kínai régészek által Noé bárkájának tartozékaiként bemutatott fadarabok Törökországból.

"Hogyan kerültek ezek a tárgyak Hongkongba?" - tette fel a kérdést Ertugrul Günay kulturális miniszter a Radikal Milliyet szerint. A miniszter emlékeztetett rá, hogy a fadarabokat hétfőn egy sajtótájékoztatón mutatták be Hongkongban kínai protestáns kutatók, akik egy expedícióról tértek vissza a kelet-törökországi Ararát hegyről. A vizsgálat arra is kiterjed, hogy milyen alapon vettek részt az említett sajtótájékoztatón a török tisztségviselők Ankara engedélye nélkül, mondta a miniszter.

Kínai kutatók hétfőn kijelentették, hogy véleményük szerint Noé bárkájára bukkantak rá az Ararát (törökül Agri) egyik, közel 4000 méteres csúcsán. Azt állították, hogy egy hajó faszerkezetének maradványaira bukkantak, amelyek a szénizotóp-vizsgálat szerint 4800 évesek, vagyis abból az időből származnak amikor a feltételezett bárkát vízre bocsáthatták.

"Nem vagyunk 100 százalékig biztosak abban, hogy a bárkáról van szó, de 99,9 százalékig igen" - jelentette ki az AFP-nek Hongkongban Jang Ving-csang (Yang Wing Chang) kínai dokumentumfilm-rendező, aki  Noé Bárkája Nemzetközi Lelkészségek névre keresztelt, 15 tagú kutatócsoport tagja volt. A Biblia szerint Isten árvizet bocsátott a Földre, hogy megtisztítsa bűneitől, és felszólította Noét, hogy építsen bárkát, amelyre vigyen fel egy párt minden létező fajból. A víz visszahúzódása után bárka megfeneklett egy hegy tetején, amely az Ararát egyik csúcsa lehetett.

A múltban számos külföldi kutató, köztük James Irwin amerikai űrhajós, fordult meg expedíción az Ararát csúcsain.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.