2010. április. 26. 15:37 MTI Utolsó frissítés: 2010. április. 26. 15:28 Tech

Nagyszabású indonéz tervek a vulkáni hő kiaknázására

Csaknem megötszörözné geotermikus forrásból származó energiatermelését Indonézia 2014-ig, a nagyszabású tervet a Világbank és az Ázsiai Fejlesztési Bank (ADB) is támogatja.

A 17 ezer szigetből álló délkelet-ázsiai ország területén több száz vulkán található, amelyek becslések szerint a világ teljes geotermikus energiaforrásának mintegy 40 százalékát rejtik. Ennek ellenére Indonézia eddig csupán töredékét használta ki ennek a potenciálnak: a több mint 250 elvileg kialakítható mezőből jelenleg mindössze hetet aknáznak ki. A 234 milliós ország energiaellátása javarészt a helyileg bányászott szénnel fűtött erőműveken nyugszik.

A kormány célja, hogy az ország jelenleg 1189 megawattos geotermikus kapacitását 2014-ig 4000 megawattal növelje. A hozzávetőleg 12 milliárd dolláros (mintegy 2370 milliárd forintos) beruházáshoz szükséges források előteremtésére a kormány magánbefektetőket keres, emellett nemzetközi pénzügyi intézeteket és olyan országokat is bevonnának, mint Japán vagy az Egyesült Államok. Egy, a Világbankból, az Ázsiai Fejlesztési Bankból (ADB) és más intézményekből álló hitelezői csoport nemrég már bejelentette, hogy 400 millió dollárral támogatja a projektet.

A geotermikus erőművek megépítése drágább és lassabb, mint a szénerőműveké, de ha már működnek, olcsóbban és kevesebb szén-dioxid-kibocsátással képesek az elektromos áram előállítására. Ezt hangsúlyozza a kormány is a Bali szigetén vasárnap kezdődött negyedik Geotermikus Világkongresszuson, amelyre 80 ország 2 ezer szakértője érkezett a népszerű üdülőszigetre.

"A megfelelő hely felkutatása három-öt évbe telhet, a finanszírozási lehetőségek számbavétele további egybe, végül magának az erőműnek a megépítéséhez három év szükséges" - magyarázta Herman Darnel Ibrahim energetikai elemző.

A hely kiválasztásánál nehézséget jelent, hogy a legalkalmasabb helyszínek közül sok védett erdőkben található. A kormány azt tervezi, hogy engedélyezi ugyan kutak fúrását ezeken a területeken is, de ragaszkodik ahhoz, hogy maguk az erőművek ne védett körzetben épüljenek.

A szénnél tisztább geotermikus energiatermelés felfuttatása azért is fontos, mert Susilo Bambang Yudhoyono indonéz elnök ígéretet tett az ország szén-dioxid-kibocsátásának 26 százalékos csökkentésére 2005 és 2020 között. Az energiaigény pedig bővül, hiszen Délkelet-Ázsia legnagyobb gazdasága az egyik leggyorsabban növekvő a G20-as csoporton belül.

A gyors növekedés ellenére a lakosság mindössze 65 százaléka ellátott elektromos árammal. Ezt az arányt a kormány 2020-ig 90 százalékra szeretné növelni. Ennek elérésére rövid távon kétlépcsős tervet dolgoztak ki: 2012-ig 10 ezer megawatt kapacitást építenének ki, nagyrészt szénerőművek révén, 2014-ig pedig megújuló forrásokból - beleértve a geotermikus energiát is - további 10 ezer megawattot.

Konkrétumok is vannak már: nemrég jelentették be, hogy egy japán, amerikai és indonéziai cégekből álló konzorcium sikeresen lezárta a tárgyalásokat az indonéz állami energiavállalattal egy 340 megawattos geotermikus erőmű létrehozásáról Szumátra szigetén. Ez az erőmű lesz a második legnagyobb az országban a Nyugat-Jáván található ikervulkánra, a Wayang-Windura települt erőmű után.

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.