A kiíró a háromperces, zenei aláfestéssel komponált műveket május 21-ig várja.
Virtuális épületfestő versenyt hirdetnek animáció- és mozgóképkészítőknek. A Magyar Nemzeti Galéria (MNG) B épületének középső homlokzatához illeszkedő, 3 perces, zenei aláfestéssel komponált műveket május 21-ig kell eljuttatni a pályázatot kiíró Visualpower Kft.-nek - közölte a rendezvényt befogadó MNG.
A nyílt versenyen bárki részt vehet, aki szeretné kipróbálni a Magyarországon még kevésbé ismert architekturális vetítés műfaját. A pályázat célja, hogy bemutatkozási lehetőséget teremtsen azoknak, akik nyitottak a kortárs vizuális kultúra olyan alternatív irányzatában való megmérettetésre, mint a virtuális épületfestés. A verseny döntőjét, amelybe a legjobb 12 pályaművet a vizuális kultúra neves hazai szakértőiből álló zsűri választja be, június 19-én a Múzeumok Éjszakáján rendezik meg a galériában.
Egyedi, óriás fényerejű projektorok segítségével mutatják be a közönségnek az előzsűrizéskor kiválasztott 12 legjobb pályaművet, és ezen az éjszakán eredményt is hirdetnek. A kiíró cég szakmai segítőtársa az architekturális vetítéseiről ismert világhírű Bordos.ArtWorks művészcsoport (Bordos-Kovács-Vicsek), amelynek a nevéhez fűződik többek között a dubaji Pálma-sziget hivatalos avatóünnepségének vetítéséhez készített óriás felbontású, térhatású animáció.
A versennyel kapcsolatban minden információ elérhető a pályázat honlapján.