2010. március. 12. 11:35
MTI
Utolsó frissítés: 2010. március. 12. 11:48
Tech
Levélbolhával az invazív növény ellen
Egy apró rovar hivatott megmenteni Nagy-Britanniát egy agresszív betolakodótól. Az ártéri japánkeserűfű (Fallopia japonica) évelő, gyors növekedésű növény, dísznövényként való behozatala óta becslések szerint évente 180 millió euróra (mintegy ötvenmilliárd forintra) rúgó kárt is képes okozni a szigetországnak.
A kutatók most az Aphalara itadori névre hallgató japán levélbolhában látták meg a reményt az invázió megállítására. Az Európai Unióban ez az első alkalom, hogy természetes ellenséget vetnek be egy betolakodó növényfaj ellen - írja a Der Standard című osztrák lap internetes kiadása.
Az Aphalara Japánban gondoskodik arról, hogy a japánkeserűfű ne terjeszkedhessen korlátlanul. A nőstények petéiket beletojják a növénybe, majd a kikelő lárvák ott élnek a nedveket szívogatva. A japánkeserűfüvet a XIX. században hurcolták be a kertek és parkok ékességeként, majd a növény, amely évente akár egy méterrel is képes növekedni, igen hamar elterjedt az egész szigetországban, kiszorítva az őshonos fajokat. Zord körülmények között is megél, még a betont is feltöri.
Az illetékes hatóságoknak eddig nem sikerült megállítaniuk az özönnövény "dicsőséges hadjáratát". A Cabi mezőgazdasági szervezet kutatói megoldást keresve összesen kétszáz növényevő rovart és negyven gombát vizsgáltak meg annak reményében, hogy végül csak találnak olyan táplálékspecialista fajt, amely kizárólag a japánkeserűfüvet szereti, más fajokra nem gyakorol hatást. Így lyukadtak ki a levélbolhánál.
Az Aphalara kihelyezését a tavasz beálltával kezdenék el. A hatóságok reménye szerint az új módszerrel megtakaríthatók lesznek azok a súlyos költségek, amelyek eddig a növény kordában tartásával jártak. A Természetvédelmi Világalap (WWF) a japánkeserűfüvet a száz legveszélyesebb invazív faj között tartja nyilván.

Plázs
MTI
2010. március. 10. 20:45
A papaja rákellenes hatását igazolták
Tech
hvg.hu
2010. március. 11. 15:05
Sztereóban szagolnak a hangyák
Tech
MTI
2010. március. 09. 07:21