Izgalmas kihívás: UniTech online mérnökverseny
A döntőbe a nyolc legeredményesebb csapat jutott be a selejtezőről.
A döntőbe a nyolc legeredményesebb csapat jutott be a selejtezőről. A feladatokat a verseny főtámogatója, a Knorr-Bremse szakértői állították össze. A selejtező során négy részletben, összesen több mint 50 feladatot válaszoltak meg a 3 fős diákcsapatok.
A döntő helyszínét a verseny támogatója, a Budapesti Műszaki Főiskola Bánki Donát Kara adta. Az automatikus járműkötelék rendszerekről nyolc érdekes és kreatív prezentációt értékelt a verseny támogatóinak képviselőiből álló zsüri.
Két gyakorlati kihívást is teljesítettek a döntősök: egy busz beindítása és nyitása-zárása, néhány perces határidőkkel szinte minden csapatnak sikerült. A másik feladat során egy papírrepülő-megrendelést kellett teljesíteniük, szintén rövid időn belül. meghatározott minőségben, sőt még a gazdasági oldalra, azaz a nyereségre is figyelniük kellett. A legjobb csapat 60 papírrepülőt gyártott le 15 perc alatt!
A feladatok megoldása a HIJ Crew csapatnak (BME) sikerült a legjobban, akik az online selejtező megnyerését követően hasonlóan jól szerepeltek az élő döntőn is. A második helyen a Szikra Kör végzett (BME), a harmadik helyen a pécsi Empirikus csapat (PTE Pollack Mihály Kar) futott be.
A fődíj, a Knorr-Bremse által felajánlott GPS készülék mellett a támogatók különdíjai (salzburgi kirándulás, karrier-tanácsadás tréning), a partnerek (HVG HR Center, Műszakiak.hu) ajándékcsomagjai és Technika Műszaki Szemle előfizetések is gazdára találtak.
Az UniTech online mérnökverseny támogatói:
Főtámogató:
Knorr-Bremse
Támogatók:
Manpower, BMF, Red Bull
Médiapartnerek:
Technika Műszaki Szemle, Műszakiak.hu, jobline.hu, techline.hu, frissdiplomás.hu
Partner diákszervezetek:
IAESTE, MEEX