A „Digital Economic Bill” (Digitális Gazdasági Törvény) néven elhíresült angol törvénytervezet első látásra érdekes...
A „Digital Economic Bill” (Digitális Gazdasági Törvény) néven elhíresült angol törvénytervezet első látásra érdekes módon semmi mással nem foglalkozik, mint azzal, hogy azokat a felhasználókat büntesse, akik ilyen-olyan módon „felbosszantják” a nagy zene- és filmkiadókat. Szó szerint megvizsgálva a tervezetet persze nem ezt látjuk benne - a gyakorlati hatása azonban pontosan ez.
Egyszerűen szólva: ha egy családban, ahol hárman laknak, és a háromból egyvalaki letölt egy filmet/zenét/könyvet (jogszerűtlenül), akkor mindenféle bizonyítás, egyéb eljárás, sőt nyomozás nélkül ötvenezer fontra (kb. tizenötmillió forint) büntethetik a „családot”, illetve azt, akinek a nevén van az internet-szolgáltatás, illetve ha háromszor „vétkezik”, akár le is kapcsolhatják a netről (three strikes rule). A dolog független attól, hogy ki töltötte le a szóban forgó adatot, sőt az sem számít, ha mondjuk apucinak fogalma sem volt róla, hogy a csemete filmeket torrentezik. Amennyiben pedig az internetszolgáltató nem hajlandó kiadni a személyes adatokat, akkor a szolgáltatót büntethetik meg 250 000 fontra (át sem számolom forintra, borzasztóan nagy összeg), szintúgy mindenféle bizonyítás és jogi huzavona nélkül.
Most pedig álljunk meg egy szóra, dőljünk hátra, lazítsunk. Gondoljunk csak kicsit jobban bele ebbe az egészbe – ijesztő és szomorú lesz, de tegyük meg.
Eltekintve attól, hogy egy ilyen törvény alapján, ha ki akarok babrálni a szomszéddal, akkor a kertből rácsatlakozom a routerére, letöltök három Madonna számot, majd hazamegyek, és röhögök a markomba, amikor jól megbüntetik őt kb. akkora összegre, amit tíz év alatt keres, van egy még érdekesebb vetülete is a dolognak. Hogy ezt az érdekesebb vetületet megvizsgáljuk, vissza kell mennünk az időben, no nem messzire, csak 1984-ig.
Akár józan paraszti ésszel, akár tradicionális demokrata észjárással vizsgáljuk a dolgot, a „three strikes rule” csak egyvalamit juttathat eszünkbe, és ez nem más, mint Orwell klasszikusából az a bizonyos Gondolatrendőrség. Eltekintve ugyanis attól, hogy a filmek/zenék letöltése valóban nem szép dolog és illegális, az 50 ezer fontos bírság, ráadásul mindenféle bizonyítási kötelezettség nélkül (...ártatlanság vélelme? Az kérem csak a gyilkosoknak jár, torrentezőknek nem...) egészen érdekes következtetésekre adhat okot.
Párhuzamot vonni az orwelli Gondolatrendőrséggel és az angol digitális jogvédelmi törvénnyel talán kicsit túlzónak tűnhet, ha azonban hideg fejjel belegondolunk, nem juthatunk más következtetésre. Mire használja ugyanis egy fiatal (merthogy a törvény a fiatalokat érinti, ez nem is lehet kérdés) az internetet? Nos, nem másra, mint hogy olyan filmeket/zenéket/klipeket, írásokat, könyveket, novellákat, képeket töltsön le, amelyek egyéb forrásokból amúgy elérhetetlenek lennének számára. Igaz, a legtöbb fiatal „illegálisan” használja a fájlcserélést, közben azonban, akár tetszik ez a törvényhozóknak, akár nem, az illegális letöltögető számára „kinyílik a világ”. Okosodik, bővül a látóköre és a kulturális érdeklődése, sőt előbb-utóbb eljut odáig, hogy nem fogja elhinni mindazt, amit a tévében mondanak. Sőt lehet, hogy jobb filmeket/könyveket talál, mint amit a tanárai javasolnak neki.
Ha nem lenne internet és illegális torrentezés, akkor egy angol kissrác soha, vagy nagyon nehezen juthatna hozzá például j-pop zenékhez (japán popzene), vagy kultikus, az ő „nem digitális” környezetében esetleg már be sem szerezhető filmekhez. Sőt kapaszkodjunk meg, a fiatalabb generáció már Asterixet is letölthető torrent formájában ismeri meg, és fogalma sincs róla, hogy hősünk régen papíron, A4-es méretű füzetkékben szerepelt. De legalább megismeri. Legalábbis eddig lehetősége volt rá, de mostantól már a Gondolatrendőrség, illetve a súlyos pénzbüntetéstől rettegő apuci/anyuci majd gondoskodik róla, hogy ne így legyen. Nézze csak azokat a filmeket, amelyeket „beengednek” az angol mozikba/televíziókba. Hallgassa azt a zenét, amit a szigetországban vagy az iTunes-ban legálisan lehet kapni. Ne érdeklődjön mindenféle egzotikus, ősrégi vagy nehezen beszerezhető filmek- zenék és egyéb művek iránt. Ugyanis azt a törvény keményen bünteti.
Így születik a jólfésült, uniformizált, és felnőttkorában majd könnyen irányítható kínai polgár.... upsz! Kínai polgárt írtam? Angolt akartam...