2008. december. 15. 11:52 MTI Utolsó frissítés: 2008. december. 15. 11:47 Tech

Világít a belénk ültetett nanoérzékelő, ha fertőzöttek vagyunk

Élő sejteken belül méri a tumorkeltő méreganyagokat, valamint a rákgyógyszerek hatékonyságát jelző nyomokat egy miniatűr szenzor, melyet amerikai kutatók fejlesztettek ki - számolt be a Nature Nanotechnology című brit tudományos szaklap.

"Nagyon parányi nanoszenzort készítettünk, mely már egyetlen élő sejtben is képes érzékelni a rákkeltő molekulákat vagy a fontos terápiás szereket" - mondta Michael Strano, a Massachusetts Technológiai Intézet (MIT) munkatársa, a tanulmány szerzője. Az új, emberi sejtnél jóval kisebb érzékelőt szénnanoszálak alkotják.

A szénnanoszálköteget DNS molekulákba "csomagolták" a fejlesztők. Ezekhez a molekulákhoz kötődhetnek a vizsgált sejtekben lévő, DNS-károsító hatóanyagok. A szenzor fluoreszkáló fényt bocsát ki, melyet a fény infravöröshöz közeli tartományában mutathatnak ki. Mivel az emberi szövetek nem adnak ki fényt ebben a tartományban, a nanoszálak láthatóvá válnak.

Strano azt is elmondta, hogy a fényjel megváltozik, amikor a szenzorok kapcsolatba lépnek a sejtben található DNS-sel. A változás jellege segít azonosítani egyes specifikus molekulákat, egyfajta kémiai ujjlenyomat-vizsgálat válik lehetővé. Mivel a szénnanoszálakat emberi DNS borítja, a szenzorokat biztonságosan injektálhatják élő sejtekbe. A burkolatot képező fehérjét a sejt végül "elfogyasztja" és nagyrészt "kiköpi".

A teljesen eredeti, új eszközt a sejtekben kis mennyiségben jelen lévő vegyületek kimutatására használják, ám a későbbiekben alkalmas lehet az emberi test újszerű feltérképezésére is.

"Semmi nincs, ami hasonlatos lenne hozzá" - minősítette az új eljárást Strano.
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.