A szegények tömege az IT-penetráció új motorja
Az információs társadalom fejlettsége nagy mértékben meghatározza az adott ország versenyképességét - derül ki a Budapesti Műszaki Egyetem Információs Társadalom- és Trendkutató Központjának (BME) éves jelentéséből.
A tanulmány szerint a Világgazdasági Fórum rangsorát Svájc vezeti, majd Finnország és a skandináv államok, valamint Szingapúr és az Egyesült Államok következik.
Az Economist Intelligence Unit (ITU) elsősorban az új információs és kommunikációs technológiák elterjedtségét vizsgálva egy másik rangsort állított össze: e téren a legnagyobb pozitív előrelépést 2006-ban Litvánia, Kanada és Szlovákia tette meg. Az ITU másik, digitális lehetőség szerinti indexe 180 országból gyűjt adatokat és dolgoz fel egy komplex mutató segítségével. Az ITU e-felkészültségi rangsorának élmezőnyét ázsiai országok foglalják el, az élen Korea és Japán áll. Az első tízben szerepelnek még a skandináv államok, Izland, Hollandia és Anglia is.
Messze nem minden fiatal jut hozzá © sxc.hu |
A világháló Észak-Amerikában a legelterjedtebb, a lakosság több mint kétharmada mondható rendszeres internetezőnek. Az Óceániát meghatározó két állam, Ausztrália és Új-Zéland 70 százalék körüli átlaggal rendelkezik, ami magasabb, mint az észak-amerikai, de a szigetvilág alacsony internet elterjedtsége miatt a régió átlaga 54 százalék. Harmadik helyen Európa szerepel átlagosan 38,6 százalékos penetrációval. A térségben az élen az északi államok állnak, a kelet-európai térségből Szlovénia és Észtország van elől. A negyedik helyen 16 százalékkal Latin-Amerika áll, míg az Ázsia átlagos penetráció 10 százalék, s Közel-Kelet internet penetrációja is ugyanekkora. Az afrikai kontinens utolsó a 3,5 százalékos átlagával.
URLguru |
Az elterjedtség tekintetében a fejlett gazdaságok a telítettség állapotában vannak, vagy azt közelítik. Európában 84 százalék körüli a mobilpenetráció, míg Nyugat-Európában már 2006 közepén átlépte a mutató a 100 százalékot. Telített Tajvan és Hong-Kong is, míg Kelet-Európában 2006 közepén 78 százalék volt a penetráció. Az Egyesült Államokban 2006 végén 77 százalékot mutattak ki. A BME szerint a leglátványosabb trend az, hogy a fejlett és fejletlen országok közötti különbség a 2004-es négyszeresről tavaly háromszorosra csökkent.
© AP |
A tanulmány alapján úgy tűnik, hogy a mobilcégek legnagyobb konkurense a fejlődő országokban maga az állam, ami sok helyen luxusadót vet ki a szolgáltatásokra. A közösségi hozzáférés üzleti alapokra helyezése két fontos elvre épül. Egyrészt, hogy a több ügyfél által használt mobilok fenntartási összköltsége (TCO) csökken, másrészt a felhasználó egyúttal termelővé, szolgáltatóvá is válik, megteremtve a bevételi forrásokat nem csak a mobiltelefon használatára, hanem további fogyasztásra is.
A feltételezés realitását mutatja, hogy a 2006-ban eladott 1,02 milliárd készüléknek már több mint felét a fejlődő országokban értékesítették. A több mint 500 millió, fejlődő országban értékesített készüléknek hozzávetőleg 2,4 százaléka ultraolcsó volt. A 2006-ban eladott készülékeknek egyelőre csak elenyésző hányadát tették ki az ultraolcsók, de a jövőben a 40 dollár alatti belépő szintű, valamint a 30 dollár alatti ultraolcsó mobilok piaca fog bővülni a legnagyobb mértékben. Az új felhasználóknak várhatóan 71 százaléka ilyen készüléket fog vásárolni az elkövetkező 3 évben, a piac nagyságát pedig 181 és 321 millió közöttire becsülik.