2007. március. 07. 11:29
MTI
Utolsó frissítés: 2007. március. 08. 10:02
Tech
Óriási lyuk tátong a Föld kérgén az Atlanti-óceánban
Az Atlanti óceán mélyén kutatók hatalmas lyukat fedeztek fel a Föld kérgén: ott, ahol kilométernyi vastagságban kőzetnek kellene lennie, szabadon látható a Föld köpenye Teneriffe és Barbados között félúton.
URLguru |
Roger Searle, a Durham Egyetem geofizikusa szerint a nyíláson át egyenesen a Föld köpenyébe lehet látni. A kutatók úgy vélik, hogy a nagy mélyedés mellett még egy, sőt, esetleg két kisebb lyuk is van. A nagy lyuk az afrikai és a dél-amerikai lemez találkozásánál, Teneriffe és Barbados között félúton található, a víz felszíne alatt mintegy öt kilométerre, és három - négy kilométer az átmérője.
A közép-atlanti hátságon, ahol a két tektonikus lemez ütközik, és egy sor víz alatti vulkán működik, az ilyen lyukak nem számítanak ritkaságnak, de alulról feltölti őket a láva. "Csak találgatni lehet, hogy ebben az esetben ez miért nem történt meg" - mondta Ulrich Hansen német geofizikus professzor a Spiegel Online-nak.
A brit kutatók is arra számítottak, hogy a lyuk helyén kilométeres vastagságú közetet találnak, ehelyett a Föld köpenyének sziklája látható, amely zölden fénylik, mert az olivin nevű ásványból van.
Hansen szerint a felfedezés kivételes lehetőséget kínál arra, hogy viszonylag csekély ráfordítással nagy mennyiségű anyagot gyűjtsenek a kutatók a Föld köpenyéből. "Ha a szárazföldön fúrnak, a legmélyebb furat is csak tíz kilométer mély, egymilliárd euróba kerül és akkor még mindig csak a Föld kérgét vizsgálhatják" - vélekedett a geofizikus. Az óceánok alatt ugyan a kéreg sokkal vékonyabb, mint a kontinenseken, de roppant nehézséget okoz a nyílt tengeren sok kilométer mélyre lefúrni.
A brit Nemzeti Oceánográfiai Központ Roger Searle vezetésével 12 fős kutatócsapatot indított útnak a James Cook kutatóhajón a lyukhoz.
A hajón kutatók rendelkezésére áll egy robot, amely kőzetmintákat gyűjt, és lefilmezi mindazt, amit az óceán mélyén "lát". A hathetes kutatóúttól arról várnak új ismereteket, hogy hogyan viselkedik a Föld a tengerek alatt.
Szakértők úgy vélik, hogy a mostani eset is azt bizonyítja, milyen keveset tudnak a mélytengeri világról. Tavaly decemberben a Csendes óceán közepén egy Földközi tenger méretű sziklahátságot fedeztek fel, pedig a kutatók abból indultak ki, hogy ott mindent iszapréteg borít.
Az Atlanti óceánban lévő lyukat már öt évvel ezelőtt kimutatták szonáros vizsgálatok. Keletkezésével kapcsolatban az egyik elmélet úgy szól, hogy egy úgynevezett vetődés leszakította a Föld kérgének egy darabját, míg a másik teória szerint a vulkánok, amelyek létrehozzák a kérget, egyszerűen kihagyták ezt a területet - írja a hamburgi hetilap online kiadásában.
Bramley Murton geofizikus, az expedíció egyik tagja szerint "a lyuk ablak a Föld belsejébe".
Tech
MTI
2006. május. 23. 10:53
407 Celsius fokot mértek az Atlanti-óceánban
Világ
MTI
2006. január. 18. 16:46
Megsérült és visszafordult a világ legnagyobb óceánjárója
Tech
MTI
2006. március. 24. 14:26
Az óceánokon gyakoriak a 30 méter magas óriáshullámok
Tech
MTI
2006. október. 18. 12:00
Napenergiával az Atlanti óceánon át
Tech
MTI
2007. január. 17. 08:20
Óceánba zuhant az "űrszemétláda"
Világ
MTI
2006. szeptember. 02. 11:41
Elsüllyedt egy világhírű veterán óceánjáró
Tech
Panoráma
2005. augusztus. 29. 16:12